2014. december 30., kedd

Idézet Szira Zoltán és Csele Imre László „A harmadik világháború” c. 2006-os megjelenésű könyvből

„..Azok a gátlástalan erők, amelyek most abban mesterkednek, hogy rabszolgaságba hajtsák az emberiség jelentős részét, hamarosan elkezdik provokálni Oroszországot is. Aknamunkájukkal, gazdaságilag és politikailag úgy meggyengítik őket, hogy kénytelenek lesznek háborúkba bocsátkozni a piszkálódókkal. Ez lesz az indok, hogy kikiáltsák az oroszokat agresszornak, és a médián keresztül győzködjék, bujtogassák a világot a leszámolásra.

„Oroszország belső konfliktusai fokozatosan növekszenek. Ezt kihasználják azok az erők, akik világhatalomra törekszenek: ártani, bujtogatni fognak, hogy minél nagyobb legyen a zűrzavar a „nagy földön”. Amerika újabb támaszpontokat nyit, s ezzel teljesen bekeríti az oroszokat. A moszkvai parlament egyre nagyobb kutyaszorítóba érzi magát, katonai lépésekre kerül sor. Erőteljesen védekezni kezdenek, aztán támadásba lendülnek. Ekkor a világ előtt kikiáltják őket agresszornak.

„A globalizációs erők azt hiszik, győzhetnek, de nem számolnak Istennel. Nem fog működni a rakétaelhárító rendszer meg a többi csodafegyver. Az oroszoknak hirtelen nem marad más, csak az atomfegyver. Mindkét fél kétségbe esik, elindítják nukleáris rakétáikat, amelyek borzasztó pusztulást idéznek majd elő, Szibéria jelentős része azonban átvészeli a csapást. 

„Az Egyesült Államok stratégiailag körülkeríti Oroszországot. A világ tengereit már régtől felügyelik, repülőgép hordozóik lesben állnak a Jeges-tengeren, a Balti-tengeren, a Csendes-óceánon, a Földközi-tengeren, a szigeteken támaszpontok, ahonnan közép hatósugarú rakéták tekintenek Moszkva, Pétervár, Volgográd, Novoszibirsz, Vlagyivosztok satöbbi irányába.

„A hagyományos háború legádázabb szakaszában Oroszország sarokba szorul. Az oroszok, végső kétségbeesésükben, no meg annak tudatában, hogy az Uralon túl hatalmas területeik vannak, s ott túlélhetik a gammasugárzást, megnyomják azokat a bizonyos gombokat. 

Oroszország sarokba szorított medve módjára viselkedik. A „nagy nép” hazafiai hajdani dicsőségükre emlékezvén becsületükben és önérzetükben érzik magukat sértve. Mindent beleadnak az ellenállásba, nem riadva vissza most már semmitől. 

2014. december 26., péntek

Az új orosz katonai doktrína a NATO-t és az Egyesült Államokat jelöli mint legfőbb külföldi fenyegetés



A Nyugattal kiéleződött feszültség miatt Oroszország átírta katonai doktrínáját, az új változat az ukrajnai konfliktust és a NATO keleti bővítését a saját biztonságát fenyegető veszélyként határozza meg. A pénteken Vlagyimir Putyin elnök jóváhagyásával közzétett új szöveg a doktrína alapvető védelmi jellegét azonban nem változtatja meg.

A nemzetbiztonsági tanács közleménye konkrét veszélyként említi, hogy a NATO támadófegyvereket helyezett át az orosz határ közelébe, valamint ide sorolja a tervezett amerikai rakétaelhárító rendszert is.

Az új változat bevezeti a „nem nukleáris elrettentés" koncepcióját, amely fokozott készültségen tartott hagyományos fegyveres erőkön, valamint a térségbeli biztonsági szervezetekben való elkötelezettségen alapul.

Oroszország fenntartja magának a nukleáris fegyverek bevetésének a jogát egy ellene vagy szövetségesei ellen irányuló agresszió, vagy pedig magának az államnak a fennmaradását veszélyeztető fenyegetés esetére. A megelőző csapás kifejezés nem szerepel a szövegben, noha egyes orosz lapok korábban úgy tudták, ez is bekerülhet.

A mostani doktrínában új elemként szerepel az a kitétel, amely szerint a fegyveres erők egyik fő feladata, hogy biztosítsák az orosz nemzeti érdekeket az Északi-sarkvidéken, mivel az ottani kontinentális talapzatban rejlő ásványkincsek és energiahordozók stratégiai jelentőségűek az országnak. Szakértők szerint a sarkvidéki területek fejlesztése szavatolja Oroszország energetikai és gazdasági biztonságát, függetlenségét.

Vajon a fejlődő orosz nukleáris fegyverek képesek-e elriasztani a NATO szövetségeseket, megakadályozva ezzel a háború kitörését?


Oroszország 2016-ra új interkontinentális rakétát fog hadba állítani, amit „…sem a modern sem pedig a fejlesztett amerikai rakétavédelmi rendszer sem lesz képes megakadályozni, hogy kiüsse a bika szemét.” – üzeni az orosz védelmis Dmitry Rogozin

Aztán bejelentettek, hogy 2020-ra elkészülnek az óriás 100 tonnás Sarmat silóból indítható ICBM-mel , amit stratégiai pontossággal Eurázsia közepén, két helyen állítanak majd be. Az 5500 km-es hatósugárral mérve az egyik akár a Guam-szigeten lévő féltitkos amerikai bázist is elérheti, a mások Londont is lángba boríthatja. Gyakorlatilag teljes lesz a lefedettség.

Aztán újrafejlesztik a szovjet-idők béli vonatra szerelhető kötöttpályás rakétákat, amit 1991 a START egyezmény keretében leszereltek. Ha ez meg lesz teljes lesz a felkészültség. 

Hogy mire? Azt Putyin már elmondta egy nemrégiben lezajlott gálaesten 2015 december 19.-én:
"A globális helyzet messze van a stabiltól: számos fenyegetés és kockázat növekszik és a nemzetközi normák kezdenek elfelejtődni. Nem azt jelenti, hogy el van utasítva, hanem kicsavarják, provokálnak, megkerülik, zsarolnak radikális elemeket alkalmaznak, hogy destabilizálják a nemzetközi helyzetet, így megszerezzék az egész országok feletti kontrolt.
"Frenk álláspontja az, hogy Oroszországnak drágán kell megfizetnie azért, mert kiállt a függetlenedés mellet, amit a krími vagy a szevasztpoli honpolgár szorgalmazott.
"Az világos, hogy senkinek soha nem sikerült megijeszteni, meglepni vagy izolálni Oroszországot és soha nem is fogja tudni. Ez a dolgot már bizonyított az elmúlt századok során, ahogyan már ezt számos alkalommal elmondtam, hogy próbálkoztak 1920’-as években és az 1940’-es években és később is, de nem működött és most se fog. Közben készülnünk kell a különféle nehézségekre és szuverenitásunkra, stabilitásunkra és egységünkre mindig leselkedő fenyegető veszélyekre. 
"Nagy figyelmet kell fordítani határaink megvédésére, biztosítani kell a kormányzat stabil működését és meg kell védeni az orosz érdekeltségeket.
"Oroszország mindig is következetesen cselekszik, hogy védje magát és szuverenitását és azon van, hogy erősítse a nemzetközi stabilitást és támogassa a minden országnak és embernek kijáró biztonságot.  A mostani időkben a helyzet körülöttünk nem éppen könnyű. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az USA tervezi a rakétavédelmi rendszerek kiépítését. A NATO is megnövelte tevékenységét Európában, főleg keleti részen. Tisztelettel jegyezném meg, hogy Oroszország katonai doktrínája továbbra is védelmi jellegű lesz, de mi megvédjük az országunkat, egyszer és mindenkorra.
"Fejlesztenünk kell a stratégiai nukleáris erőinket, amiknek a legfontosabb szerepe van, hogy biztosítsa a globális egyensúlyt (na ez elég nagy badarság mondjuk) és végső soron kizárja az Oroszország ellen indított széleskörű támadás lehetőségét (mondanom se kell ezt is naiv elképzelésnek tartom, de lehet, hogy ezzel Putyin csak a naiv embereknek akart kedvezni).
2015-ra a nukleáris rakéta arzenál több mint 50 újabb interkontinentális ballisztikus rakétával szaporodik. Eltudják képzelni miféle erőt jelent majd ez. Folyatnunk kell ezt a modernizációt a bombázók és a tengeralattjáróknál is."
Rettentő ostoba elképzelésnek tartom azt, hogy a nukleáris fegyverek léte és annak szaporítása csökkentené a háború kitörésének esélyét. Korábban egy bejegyzésben már elmondtam, a következőképpen: 
Csak az ostobák hiszik azt, hogy többé már nem lesznek nagy-nagy háborúk....meg azt, hogy a fegyverkezés, az atombombák elterjedése elrettentő hatású, s majd ez hozza el a békét ...ilyenkor a fejemet fogom....micsoda baromság ez..ezeket a démonikus Elit adja be az emberek agyába....ha így gondolkodsz, akkor tudhatod, hogy agy-mosott vagy. 

Nem, nem nem!!!! bármilyen furcsa, a fegyverkezés, a nukleáris fegyverek fejlesztése, az elrettentő hadmozdulatok, magatartások a jelen civilizációnk pusztulásának esélyét növelik....nem fordítva.

A jelen civilizáció nem ismeri a béke képletét, amelyről a szentírások beszélnek, nem tudják megoldani a problémákat, csak növelni és szaporítani képesek azokat. Gyógyír híján a világban a fűtőhatású fegyverkezések miatt egyre magasabbra és magasabbra szökik a láz, míg végül a test elpusztul...


Ez meg egy MIT hír:
A NATO további keleti bővítése „a szükséges lépésekre” kényszeríti Oroszországot – figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
Alekszandr Lukasevics nem fejtette ki, hogy pontosan milyen lépésekről volna szó, de mi már tudjuk a fentiekből. A külügy magas rangú képviselője szokásos heti tájékoztatóján reagált az ukrán parlament keddi döntésére. A kijevi törvényhozás az ország „tömbön kívüli” státuszának feladásáról és a NATO-csatlakozáshoz vezető út megkezdéséről fogadott el törvényt.
A szóvivő szavai szerint az észak-atlanti szervezet „lehetséges további keleti bővítése elkerülhetetlenül nagyon komoly katonapolitikai eltolódáshoz vezet nemcsak Európában, hanem az egész világon”, és közvetlenül érinti Oroszország nemzetbiztonsági érdekeit. Lukasevics bírálta az ukrán vezetést, amely szerinte a NATO-hoz közeledésre „az Oroszországgal való normális kapcsolatok fejlesztésének alternatívájaként tekint”, és arra figyelmeztetett, hogy ez tovább nehezítheti az orosz–ukrán kapcsolatokat és akadályozhatja „több területen a fontos kérdések megoldását, beleértve a gazdaságot és az energetikát is”.
Érthetetlennek nevezte az ukrán törvényhozás döntésének időzítését, „amikor bizonyos kedvező folyamatok jelentek meg a délkelet-ukrajnai helyzet rendezésében”. Úgy vélte, az ukrán állam euroatlanti kül- és belpolitikai irányultsága aligha járul hozzá az ország mély politikai, gazdasági és társadalmi válságának megoldásához.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyancsak élesen bírálta az ukrán parlament döntését a Rosszija 1 állami televíziós csatorna esti vitaműsorának adott interjúban, amelyet Oroszország távol-keleti részén már bemutattak a tévében.

Az orosz diplomácia vezetője kijelentette: már maga az elképzelés, hogy Kijev a NATO-ba törekszik, nemcsak az ukrán népre – amely nem egységes ebben a kérdésben –, hanem az európai biztonságra is veszélyes. „Senki sem gondoskodhat a biztonságáról mások kárára, senki sem lépheti át a hidegháborúból örökölt választóvonalakat” – mondta.


2014. december 2., kedd

Oroszország háborúra készül



Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy jövőre még több és nagyobb hadgyakorlatot fognak tartani, szám szerint 4000 ezret, amelyen több-tízezer katona fog részt venni.

Oroszország már idén is növelte a katonai manőverek számát a Nyugat fenyegetés miatt.
A 2015 Centre hadgyakorlatokat nyáron tartják, amelyen új fegyvereket is kifognak próbálni

...és most jön a lényeg:

A mások fontos fejlemény, hogy Moszkva új honvédelmi létesítményt alapít, ami azt jelenti, hogy  békeidőben figyelni fogják a nemzetbiztonsági fenyegetéseket, de amint kitör a háború, átveszik az irányítást.

Ez a több épületből álló szuper-komplexum, gyakorlatilag a Pentagon párja, s innen fogják figyelni a világban történő katonai mozgolódásokat, mint például a nukleáris ballisztikus rakétakilövéseket.

Háború idején innen, az NDCC épületből a fegyveres erők főhadiszállásáról irányítanának szinte mindent az országban.

Ilyen HQ működött a II. világháború alatt is.

Mostani időkben Moszkva elég instabilnak ítéli meg a satus quot, s megeshet, hogy olyan döntéseket kell hozni, amit egy óra alatt teljesíteni is kell, ezért esedékes volt már egy ilyen alternatív háborús kormányt létrehozni.

Április óta már elkezdték a kiképzést.

Nos, talán nem vagyok bolond, ha azt mondom: Oroszország háborúra készül. 

Aztán a NATO egyre erősít Európában és közben orosz agresszióról szövegel. No, hogy ne csak olvasson, nézzen is ...egy kis propaganda



A Feszültséget sajna, de a Nyugat szítja. Az első "nagyon hatásos", válság esetén néhány nap alatt csatarendbe állítható NATO-csapatok 2015 elejétől hadműveletképesek lesznek, jelentette ki ma Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.


Addig is "rendkívül hatásos ideiglenes erőt" állítanak fel, amely a "jövő év elejétől hadműveletre kész", nyilatkozta Jens Stoltenberg
2015 elejére német–norvég–holland együttműködéssel átmeneti formában létrejöhet, 2016-ra pedig további résztvevőkkel bővítve tartós jelleggel kialakulhat a NATO új gyorsreagálású ereje, mondta Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség főtitkára.

Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásának lehetőségét illetően a főtitkár megerősítette a NATO eddigi hivatalos álláspontját. Eszerint az atlanti szövetség tiszteletben tartotta, amikor Ukrajna néhány éve a tömbönkívüliség mellett döntött. NATO-tagsági kérelem beadásával szemben egyetlen harmadik országnak sincs vétójoga, szögezte le Stoltenberg, utalva az orosz kifogásokra.

A NATO folyamatosan építi ki támadó hadseregét és bázisait és óvatosan teszi ezt, hogy ne mutasson agresszív magatartást, s véleményem szerint ezért ez a fokozatosság.

Továbbra is tartsa nyitva szemét és készüljön, ne lankadjon. A történelem eddig sem kímélte az emberiséget.

Pénteken, a Barenc-tengeren sikeresen végezték a Bulava interkontinentális ballisztikus rakéta tesztelését. A rakétát az Alekszandr Nyevszkij nukleáris tengeralattjáróról a Kamcsatka-félszigeten levő lőtérre indították.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_12_01/Oroszorszagban-kiteszteltek-a-Bulava-interkontinentalis-raketat-4252/