2015. február 6., péntek

NATO-integrációs egység jöhet létre Magyarországon. Frontvonal épül Kelet-Európában



A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozásán Hende Csaba február 5.-én, csütörtök délután indítványozza, hogy Magyarországon is jöjjön létre egy 40 fős parancsnoki koordinációs központ – közölte magyar újságírókkal a honvédelmi miniszter.

Hende Csaba elmondta, hogy az úgynevezett NATO-erők integrációs egysége (NATO Forces Integration Unit, NFIU) Székesfehérváron jönne létre, az ehhez szükséges struktúra pedig már 2016-ban, a varsói NATO-csúcs idején felállna. A kormány egy meglévő épület felújításában gondolkodik, a negyven törzstiszt felét a NATO, másik felét pedig a Magyar Honvédség fogja adni. Hende úgy vélte, ennek költségei nem lesznek számottevőek.

Hatékonyabb lehet az ország védelme
„Ez az egység hazánk biztonságát szolgálja, nem irányul senki ellen, és nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem sérti sem jogi, sem politikai értelemben az 1997-ben aláírt NATO–Oroszország egyezményt” – nyomatékosította a miniszter, aki szerint ennek csak előnyei vannak: erősíti Magyarország biztonságát, hatékonyabbá teheti az ország védelmét, gyorsabbá teszi a NATO-val való együttműködést.

„Még inkább meggondolja majd bárki, hogy Magyarország ellen bármilyen kihívást intézzen, hiszen a NATO-parancsnokság azonnali reagálást és az eddigieknél sokkal gyorsabb lépések megtételét teszi lehetővé” – hangoztatta Hende Csaba, felhívva a figyelmet a pápai légibázis fejlesztésére, amelyen keresztül szükség esetén meg is érkezhet egy NATO-dandár Magyarországra.

 „Magyarország biztonságát növelő intézkedésről van szó, amely kis befektetéssel jelentősen növeli az országvédelem hitelességét, és ezáltal Magyarország biztonságát” – magyarázta a tárcavezető.
A cél egy gyors reagálású erő létrehozása

Az NFIU-k felállításáról a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón döntöttek a NATO-tagállamok vezetői. Hat ország, a balti államok, Lengyelország, Románia és Bulgária már korábban jelezte, hogy szívesen otthont adna egy-egy ilyen központnak. Ezeknek az egységeknek az elsődleges feladata, hogy lehetővé tegyék azt, hogy a NATO keleti tagjai a lehető leggyorsabban képesek legyenek fogadni az úgynevezett rendkívül magas készenléti erőket. Ennek létrehozásáról is Walesben született döntés, azzal a céllal, hogy a NATO 48 órán belül a szövetség területén bárhol mozgósítani tudjon egy körülbelül 5000 fős kontingenst (ezt az 5000 fős létszámot 30,000-re emelték). Ennek a haderőnek az összetételéről és méretéről is egyeztetnek délután a tárcavezetők.

Az úgynevezett Készenléti Akciótervet álságos módon az ukrán válságra válaszul alkotta meg a NATO, célja pedig nem az, amit mondanak. A cél: terjeszteni és bekebelezni az egész Eurázsiát.

Arról, hogy Magyarország hogyan fog részt venni ebben a gyors reagálású erőben, Hende Csaba egyelőre nem árult el részleteket. Mint mondta: ennek katonai tervezése folyamatban van.

„Magyarország jelentős, számottevő erővel kíván hozzájárulni a különösen magas készenléti erőhöz” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

MIT közli: A NATO-nak fenn kell tartania nukleáris védelmi képességeit
Hende arról is beszámolt, hogy a nap folyamán ülésezett a NATO úgynevezett nukleáris tervező csoportja, ahol abban állapodtak meg, hogy míg a világban vannak nukleáris fegyverek, addig a NATO-nak is fenn kell tartania nukleáris védelmi képességeit….ja de szép is ez valahol.

NATO kiképzőközpont jön létre Tbilisziben, Grúzia fővárosában – közölte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a Grúzia – NATO Bizottság ülése után.

Hende kitért arra is, hogy a szövetségesek a grúz védelmi miniszterrel áttekintették, hogyan áll a Tbiliszi számára elhatározott intézkedéscsomag végrehajtása. Megállapították, hogy Grúzia óriási reformokat hajtott végre és nagy előrehaladást ért el a védelmi szféra modernizációjában. A Grúziában létrehozandó NATO–grúz közös kiképzőközponthoz Magyarország logisztikai szakértőt ajánlott fel, valamint Grúzia és más partnerországok tisztjei lehetőséget kapnak, hogy angolul tanuljanak Budapesten.

A NATO katonai létesítménye a Fekete-tenger régiójában csak eszkalálja a feszültséget –fogalmaz egy orosz diplomata.

„A kiképzőtábor létesítése Grúziában, nem lehet más, csak is provokáció. A NATO-nak nincs szüksége ilyen központra. Az ilyen létesítmény a feszültséget viszi előre és felülírja a regionális biztonságot.” –mondta az orosz NATO küldött,

Alexander Grushko orosz diplomata szerint „komoly változást állt be a katonai-politikai szituációba” végig Oroszország határai mentén és természetesen ez oda vezet, hogy Oroszország „határozott módon” megváltoztassa katonai tervezését.

 Ebben az évben a NATO hadgyakorlatot is fognak tartani Grúzia területén.

A NATO tagok csütörtökön megállapodtak arról, hogy létrehoznak hat parancsnoki és irányító központot Bulgáriában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban és Romániában.

Francois Fillon Franciaország korábbi kormányfője elmondta, hogy „az Egyesült Államok elindíthat egy növekvő konfliktust, ami túlnő az aktivitás területén kívülre, nevezetesen a fegyverek szállításával”.


Nincsenek megjegyzések: