2015. február 18., szerda

A kabalista zsidók világstratégiai programjának 6 pontja.

Az alábbiak Drábik János Örvénylés c. könyvében olvasható, amely innen letölthető DOC-os filéban érdemes, mert az író rengeteg információ szolgál a tervezett világstratégiával kapcsolatban és jó ha ismerjük ezen okkult hátterét, de legalább ezt olvassuk el ha nem is az egész könyvet.

Bjerknes a "The Jewish Genocide of Armenian Christians" című munkájának 69. oldalától a 87. oldaláig terjedően sorolja fel az 1500-as évektől napjainkig azokat a szerzőket és műveiket, amelyeket áttanulmányozott, és amelyek alapján hat pontban összefoglalta a kabalista zsidók nézeteit és világstratégiai programját. 


A szerzők között számos zsidó és ahogy ő fogalmazza pszeudo-keresztény (ál-keresztény) szerző van, akik a cionista világstratégia mellett érvelnek, és jól átgondolt keresztény-ellenes mítoszokat tartalmaznak a keresztények megtévesztésére. Mi terjedelmi okokból eltekintünk a források részletes felsorolásától, de ha bárkinek kételyei támadnak a forrásokat illetően, akkor azoknak a már jelzett helyeken utánanézhet. 

1. A felsorolt könyvekből, tanulmányokból és más dokumentumokból Bjerknes elsőként azt a következtetést vonta le, hogy a zsidóság világstratégiai célja a pápaság és a katolikus egyház hatalmának megdöntése. A pápát ezek a szerzők következetesen az "Anti-Krisztusnak" nevezik. A zsidók a katolicizmust mindig Rómával, Rómát Edommal és a templom lerombolásával, valamint a zsidóság szétszóratásával azonosították. (Az Edomnak vagy Edomitának nevezett ókori nép a Holt-tengertől délre élt, időszámításunk előtti második ezredévben, a Biblia szerint Ézsaunak, Izsák elsőszülött fiának, voltak a leszármazottjai.) 

A zsidók gyűlölték a rómaiakat, és később ez áttevődött a római katolikusokra. A római katolikusok ezen túlmenően a legerősebb keresztény közösséget alkotják a világon, és a zsidó vallás szerves részét képezi a kereszténységgel való szembenállás. Az is fontos volt, hogy a pápát "Anti-Krisztusnak" nevezzék, mert ezzel tulajdonképpen önmagukról terelik el a figyelmet, ugyanis a keresztény próféciák szerint a zsidók visszatérése Palesztinába jelzi a zsidó Anti-Krisztus eljövetelét, Sion király uralmának kezdetét. A zsidók kulcsszerepet játszottak a reformáció létrejöttében azért, hogy megosszák és meghódítsák a katolikus egyházat.

 A zsidók behatoltak a katolikus egyházba kriptozsidókon keresztül már évszázadok óta azért, hogy belülről bomlasszák, és fokozatosan elzsidósítsák, ahogyan azt korábban megtették a protestáns egyházak létrehozásával. Ezt a célkitűzést tűnik alátámasztani az Interneten 2008. március 27-én felbukkanó, és ma is olvasható rövid kis bejegyzés a sonline.hu honlapján a hozzászólások között. A vita arról szólt, hogy a különböző középiskolákban milyen a viszony tanárok és diákok között. A 150. hozzászóló, bizonyos Naplovas, indíttatva érezte magát, hogy a következő bejegyzést tegye: "Egyébként én is a zsidó Lauder Iskolában végeztem, és ott nagyon is toleránsak velünk szemben. 

Amúgy, meg az iskolában, mint szellemi-globalista utánpótlás-és elitképzőben semmi keresnivalója a gój magyaroknak. Csak mi vagyunk arra alkalmasak, hogy ezt a népet és ezt az országot elvezessük. Amúgy az esztergomi teológián jelenleg 42 izraelita vallású, származású hallgató jár a papképzőbe. De hát ki akarna - római katolikus létére - rabbiképzőbe járni? Mi ott kineveltetjük a gyerekeinket, majd - természetes kiválasztódás útján - mindig magasabb vezetői pozícióba jutva átvesszük ennek a zsidó-keresztény hitnek az irányítását. Legalábbis így tanították nekünk. Erre jó példa, a párizsi érsek, akinek a nagyapja varsói rabbi volt, vagy Erdő Péter bíboros, akinek a nagyapja a nagyváradi rabbi volt. A nemzedékváltás elkezdődött már régen a Vatikánban is. Ez így megy. Ti vagytok a vezetettek. Mi vagyunk a vezetők." 

2. Bjerknes az általa elolvasott és feldolgozott hatalmas irodalom áttanulmányozása után második következtetésként azt vonta le, hogy a zsidó világstratégia szerves részét képezte a Török Birodalom megdöntése, az iszlám gyöngítése, a szultán eltávolítása, akit ugyancsak "Anti-Krisztusnak" neveztek. A viszonylag kis létszámú zsidóságnak mindig is szüksége volt arra, hogy szembeállítsa a keresztényeket és a mohamedánokat, hogy ez a két erő felmorzsolja egymást, és a zsidók legyenek Jeruzsálem urai, ahonnan az egész világot irányítják.

 A cionista zsidók több keresztény egyházat a befolyásuk alá vontak Amerikában, és a szupergazdag vezető zsidóknak sikerült lefizetéssel és zsarolással számos keresztény vezetőt rávenni arra, hogy tanítsák meg az amerikai keresztényeket a mohamedánok gyűlöletére, és győzzék meg őket az iszlám elleni háború szükségességéről. 

Az izraeliek és a cionista zsidók jelentős összegekkel támogatják ezeket az egyházakat, és bőséges teret engednek nekik az elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatásban. Trockista zsidók "noe-konzervatív"-nak adják ki magukat, és kihasználják a hiszékeny keresztényeket. Ily módon sikerült nekik aláásni a hagyományos amerikai politikai folyamatokat és alkotmányos értékeket. 

3. Bjerknes harmadik következtetése a zsidóság és Oroszország viszonyára vonatkozik. Eszerint el kell érni az Orosz Birodalom és a cár megdöntését. A cárt a pápához és a török szultánhoz hasonlóan szintén "Anti-Krisztusnak" nevezték. A zsidók mindig gyűlölték a ruszokat (vikingek voltak, akik a mai Skandináviából kiindulva a nagy folyókon délre hajóztak, és ők alapították meg a Kijevi Rusz néven ismert államot, majd a keleti szlávokat is megszervezték. Ennek a skandináv eredetű népnek a nevét viselik az oroszok, a fehéroroszok és a Kijevi Rusz utódaiként az ukránok.) vagyis oroszokat, mert ők döntötték meg azt a Kazár-Birodalmat, amelyből a jelenlegi askenázi zsidók nagyobb része származik, és akik az uralmuk alatt tartották azokat a vidékeket, amelyeken az askenázi zsidók többsége élt.

 A zsidók meg akarták szerezni a maguk számára Oroszország gazdaságát. Az ott élő keleti zsidókat ki akarták vonni Oroszország fennhatósága alól, hogy Palesztinában vándorolhassanak ki. A hatalmas területű Oroszország annak idején a világ talán leggazdagabb állama volt, és a zsidók úgy gondolták, hogy joguk van az egész világ vagyonára, és az útból el kell távolítani az orosz versengést, és így biztosítani a pogányok (nem keresztények) univerzális királyának a hatalmat.

 A zsidók évszázadokon át törekedtek arra, hogy szembeállítsák egymással a nyugati és a keleti keresztényeket, hogy ily módon gyengítsék meg, és tegyék alkalmassá őket a zsidó világforradalom sikeres kirobbantására, és Noé törvényeinek a bevezetésére. Bjerknes szerint a mai napig a kriptozsidók együttműködnek az izraeli kormánnyal, hogy az amerikaiak vallásos gyűlöletet érezzenek az oroszokkal szemben.

 E cél érdekében elfogadtatták az amerikai evangéliumi keresztényekkel azt a téveszmét, hogy Oroszország azonos az ószövetségi Ezékiel próféta könyvében szereplő "Gog és Magog-gal". Ezek a cionisták arra oktatják az amerikai keresztényeket, hogy az Egyesült Államoknak nukleáris háborút kellene viselnie Oroszország ellen azért, hogy mielőbb sor kerülhessen Jézus Krisztus második eljövetelére. Ugyanakkor ugyanezek a zsidók valójában megvetik, sőt gyűlölik Jézust és a keresztényeket, különösen az Orosz ortodox keresztényeket. 

A titkos-zsidók hozták létre a katolikus egyházon belül a jezsuita szerzetesrendet. Ugyanezek a kriptozsidó jezsuiták találták ki az "Elragadtatás" (Rapture) mítoszát, amelyet a kriptozsidók azért tanítanak a keresztényeknek, mert így akarják elhitetni velük, hogy nem fognak szenvedni az emberiség ellen általuk végrehajtott istentelen támadás következményei miatt. A cionistáknak sikerült felforgatniuk és teljesen átalakítaniuk Amerika keresztény egyházait azért, hogy gyűlöletet szítsanak a mohamedánokkal szemben, és ily módon a nemzetközi jogot sértő agresszív háborút viseljenek a mohamedán nemzetekkel szemben. Arra is használják a protestáns egyházak felett megszerzett befolyásukat, hogy előkészítsenek egy nukleáris háborút Oroszországgal szemben, - fejti ki véleményét Bjerknes, amelyet rövidítve ismertettünk. 

4. Negyedikként a zsidószármazású amerikai szerző a francia és a német birodalom lerombolását említi. Ennek a két birodalomnak az ellenőrzésük alá vételéhez két világháborúra volt szükség, amelynek az eredményeként megnyílt az út Európa bolsevizálásához, továbbá ahhoz, hogy kommunista hegemónia alá kerüljön a harmadik világ. Bjerknes ehhez hozzáteszi: mindez megkönnyítette a cionista pénzhatalomnak, hogy a keresztényeket tegye meg bűnbaknak az emberiség ellen elkövetett zsidó bűnökért. (Bjerknesnek ehhez a véleményéhez azt fűzzük hozzá, hogy pontatlan, és sok félreértésre ad okot olyan túlzottan általánosító kifejezések használata, mint a "világ zsidósága". 

Már a zsidó vagy zsidóság kifejezés is túlságosan általános, összemosó fogalom, mivel szervetlenül kapcsol össze több különböző, egymással gyakran éles ellentétben álló csoportot, közösséget és személyt. Ezért a továbbiakban részletesebben is kitérünk a zsidó, a zsidóság, a világ zsidósága, a cionisták, a cionista pénzhatalom és hasonló homályos fogalmak átvilágítására és pontosítására.) 5. Bjerknes ötödikként a világháború előkészítését, és az "armageddoni csatát" említi. (Armageddon szó szerint Isten ítéletének a beteljesedését, a világ végét jelenti, amikor is a világ elsüllyed, és helyet ad az új teremtésnek. További jelentése még a katasztrófa, a véres csata és az ütközet.

 Az Armageddon szó a Bibliában a János jelenések könyvében (az Apokalipszisben), annak a helynek a megjelölése, ahol a föld királyai az ítélet napján Isten elleni harcra gyülekeznek. Kutatók szerint Megiddó hegyére utalhat, amely az Ezdrelon síkság szomszédságában áll, ahol a zsidók több csatát megvívtak és így előképe lehetett annak a helynek, ahol az istenellenes hatalmak meg fognak semmisülni.) Az amerikai kutató szerint a zsidók mindig hittek abban, hogy ki kell robbantaniuk egy pusztító világháborút, amely annyira meggyöngíti az emberiséget, hogy az összemberiséghez képest kis létszámú zsidó nép uralkodhasson az egész világ felett a kezében lévő vagyon, valamint a szoros összetartás segítségével. Zsidó vezetők ezért már hosszú ideje törekedtek a különböző nemzetek megosztására és szembeállítására. 

Azt feltételezik, hogy a világ népei belefáradnak a kimerítő háborúskodásba, és végül hajlandóak lesznek lemondani nemzeti szuverenitásukról abban a reményben, hogy a zsidó világuralom véget vet az ellenségeskedésnek, hiszen már nem lesznek nemzetek és nemzetállamok, amelyek egymás ellen harcolhatnának. Ez a megtévesztő propaganda a cionisták által inspirált és hirdetett eszmék szerves részévé vált. Ez az ideológia megkönnyítette az univerzális zsidó uralom elfogadtatását az emberiséggel, - véli Bjerknes. 

6. Az amerikai kutató (aki mint már utaltunk rá, könyvtárnyi irodalmat és dokumentumot tanulmányozott át zsidó és nem-zsidó szerzőktől, mielőtt ezeket a kemény következtetéseit levonta) hatodikként azt emeli ki, hogy a kriptozsidó, kabbalista irodalom erőteljesen szorgalmazta a zsidók visszatérését Palesztinába, a zsidó templom újjáépítését, és Jeruzsálem átalakítását az eljövendő új világrend kormányának a székhelyévé.

 E célkitűzések közül többet sikerült végrehajtani, például a krími háborúval, a berlini szerződéssel, az Ifjú Török hatalomátvétellel, a balkáni háborúkkal, az orosz forradalommal, és az első és második világháború kirobbantásával és elhúzásával. Bjerknes az általa áttanulmányozott és feldolgozott dokumentumokból és szakkönyvekből arra is következtetett, hogy a zsidóság bizonyos köreinek szüksége volt a holokausztra, amely szakrális égő áldozatot jelent, mert művi úton felgyorsíthatja a "végidőkre" vonatkozó jövendölések megvalósulását, és egy olyan apokaliptikus háborúnak a bekövetkezését, amely végetvet minden további háborúnak, megteremtve az örök békét. 

Bjerknes állítja, hogy számos zsidó hisz abban, hogy ha kirobbantanak egy rendkívül pusztító háborút, akkor nemcsak vissza tudnak térni Palesztinába, de újra építhetik a templomot is, felszentelhetik, illetve felkenhetik új királyukat Jeruzsálemben (a Rothschild dinasztia egyik tagját), mint a várt zsidó messiást, és Sion-hegyéről, Jeruzsálem legmagasabb dombjáról, irányíthatják az egész világot. (Sion azonban szimbolikusan egész Jeruzsálemet, vagy a jeruzsálemi szent templomot is jelenti. 

Dávid és Salamon királyok uralkodása idején csak a Sion-hegyet és a rajta épülő várost vették körül falak.) Egyes zsidó vezetők úgy döntöttek, hogy keresztényeket kell feláldozni vezeklésül a zsidó bűnökért, mielőtt a zsidók saját Istene megengedi az ő kiválasztott népe gyermekeinek, hogy visszatérhessenek Palesztinába. Bjerknes ehhez kapcsolja a keresztény örmények tömeges megölését, minthogy egyes zsidó vezetők ezt vezeklésnek tekintették, amellyel mint áldozattal, kiengesztelhetik saját törzsi Istenüket. A zsidók egy része úgy tartja, hogy azért kerültek a szétszoratásba, mert engedelmeskedtek saját Istenüknek.

 A zsidó Isten parancsolta meg saját népének, hogy semmisítse meg az amalekitákat az utolsó emberig, asszonyokat és embereket sem kímélve. A zsidók egy része úgy tartotta, hogy az örmények azonosak az amalekitákkal, és ha elpusztítják az örményeket, valamint a nem zsidó gójok uralmának véget vetnek egy világháborúval, akkor a zsidók külön Istene meg fog bocsátani a zsidóknak és véget vet a nem-zsidók uralmának, és a zsidókat teszi meg az egész világ uraivá, mint a zsidó törzsi Isten "kiválasztott népét". Bjerknes ezzel magyarázza, hogy a zsidók miért hozták létre az első világháborút, valamint a cionista zsidók által ellenőrzött Népszövetséget, amely egy további lépés volt a zsidó világuralom felé, valamint zsidó messiásra vonatkozó prófécia mesterséges teljesülése irányában. 

Apokalipszishívő szekták árnyékában a világ. Mi is lehet ez az Iszlám Állam?

Nincsenek megjegyzések: