2015. január 27., kedd

Fegyverek, hazugságok és videofelvételek


A kelet-ukrajnai Mariupol elleni, múlt hétvégi rakétatámadás miatt hazugságokra alapozva újabb szankciók bevezetését helyezték kilátásba Oroszországgal szemben kedd délelőtt kiadott közös közleményükben az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői.

A tagállamok vezetői a közleményben álszent aggodalmuknak adnak hangot a romló biztonsági és humanitárius helyzet miatt Kelet-Ukrajnában.

A mocsok-álszent Kijevi vezetés nem hajlandó békés úton rendezni az Ukrán válságot. Ukrajna csak háborúban tud gondolkodni és nem akarnak párbeszédet folytatni senkivel. Ez a véleménye az orosz ENSZ nagykövetének is.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet elmondta Moszkva azon álláspontját, miszerint Kijev felelős a harcok kiújulásáért. Felszólította a nyugati kormányokat, hogy „ne bátorítsák az ukrán héjákat”. „Ez csak még nagyobb katasztrófához vezet”. „Egész idő alatt háborúra készültek és ezt nem rejtegetik.”– mondta.


Az amerikai és a brit ENSZ nagykövet folyamatosan szapulja Moszkvát, hogy minden mögött az oroszok állnak, s Kijevnek semmi köze sincs a háború szörnyűségeihez.

Csurkin elmondja „Jelen pillanatban Kijev háború-párt érdekei közé nem tartozik a béketeremtés.” „Kijev szabotálta egy újabb minszki megállapodás összehívását…”

Az elmúlt héten 100 ember veszett oda Gorlovka városban egyedül és a nyugati média hallgatott erről és az ENSZ sem gyűlt össze, Kijev sem verte a palávert. S vajon miért? „Azért, mert mindkét területet Kijev erői tartják irányítás alatt.” –mondta Csurkin.

Csurkin elmondja, hogy a napokban történt civilek elleni támadást Kijev hajtotta végre, hogy felizzítsa a hisztériát, továbbá, Kijev ezt használja arra, hogy az Egyesült Államoktól katonai segítséget kérjen és még nagyobb nyomást gyakoroljanak Oroszországra –áll a közlendőben.

Ez egy propaganda…ezek az információk, amit a nyugat közöl, messze vannak a valóságtól!!!!
Mariupol területe a közvetlen konfliktus zónán kívül fekszik. Következésképpen azok, akik a minap rakétákat lőtték, azok tudatosan a civil lakosságot támadták- mondta Feltman az Organization for Security and Co-operation elemzője.


Nagyon jól tudjuk, legalábbis sejtjük, akik az oldalt követik-, hogy az Illuminatinak miféle tervet eszelt ki Oroszország ellen és Európa ellen, amit feláldozhat saját céljai érdekében, az egypólusú világrend az NWO érdekében. Nekem nem sok kétségem van afelől, hogy a végsőkig elfognak menni, mert az immáron kialakult és formálódó, lekapcsolódódó keleti tengely nem fekszik le a Nyugatnak, aki ezt nem nézi jó szemmel.

Az első videofelvétel hétfői összecsapást örökítette meg Debaltsevén külső területein. A második egy +18-as tartalmú felvétel  Mariupolban vasárnap készült, amikor a gyilkos grad rakéták csapódtak be.


Nincsenek megjegyzések: