2014. szeptember 17., szerda

Iszlám Állam - Egységbe szólít minden harcos csoportot a szövetségesek ellen az al-Kaida

Az al-Kaida terroristahálózat magrebi és jemeni szárnya felszólította kedden az Irakban vagy Szíriában harcoló összes dzsihadista csoportot, hogy egyesítsék erőiket azon országok ellen, amelyek közös hadjáratot terveznek az muzulmán világ ellen ellen.

„Egymás öldöklése helyett egyesüljetek Amerika és ördögi koalíciója ellen, amely lecsapni készül mindannyiunkra, mert Ők az igazi ellenségünk” - olvasható a két csoport közös internetes felhívásában, amely elsősorban az IÁ-nak és az al-Kaida szíriai szárnyának, az an-Nuszra Frontnak az ellentétére utal.

A felhívás a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmát szintén megdönteni akaró mérsékelt szíriai ellenzéknek is szól, amelyet viszont támogatnak az Egyesült Államok és arab szövetségesei. A két al-Kaida-szárny figyelmezteti ezeket a mérsékelteket, hogy „ne hagyják magukat rászedni Amerika által, ne legyenek a bábjai”.

Végül az AQMI és az AQPA arra kéri az iraki és a szíriai szunnita törzseket, hogy „ne felejtsék el az Egyesült Államok bűneit, és ne csatlakozzanak a koalíciójához”.

Tegnap volt Amerikában a kongresszusi meghallgatás, ahol háborúért kiáltottak. A Pentagon főnöke szárazföldi csapatok bevonását sem zárta ki.

Nagyon sok az álhír a IÁ-val kapcsolatban is és mivel nagyon kusza az érdekek a bizonyos szervezetek között, s nagyon nehéz véleményt mondani. Sokan úgy gondolják, hogy pl. az IÁ alatt harcoló fegyvereseket a Nyugat pénzeli, és lehet, hogy ez így van, de maga az irányítás már nem biztos. Kicsúszhatott a dolog a kezükből és a muzulmán világ valóban egyesül és a Nyugat valóba be van szarva tőlük. Elharapódzhattak a dolgok.

Oroszország és Irán attól fél, hogy a szövetségesek az Egyesült Államokkal az élén sikereket érnek el és megsemmisítik az IÁ-t, ami után a nyugat hadereje megerősödik majd e két ország körül. A NATO több bázist hoz létre, rakétákat telepít. Oroszország még inkább körbe lesz zárva.

Oroszország erre számít és ezért megy a rakétarendszerek kiépítése az ország minden katonai régiójában. A Krímre is több katonát küldenek a NATO miatt.

Nincsenek megjegyzések: