2014. június 20., péntek

Soros: Oroszország egzisztenciális veszélyt jelent a globális kormányzatra!


Oroszország egzisztenciális veszélyt jelent az Európai Unióra, tulajdonképpen a jelenlegi globális kormányzati szisztémára nézve - mondta Soros György az Alapblognak adott interjújában. Oroszország szerinte a két világháború között létezett modelleket építi újra. 

"Érdektelen számára a nemzetközi jog, a nemzetközi szerződéseket felrúgja, ha érdekei ezt kívánják. Ezt bizonyítja, ahogy megszállta és bekebelezte a Krímet" - fogalmazott.

"A mai Oroszország lényegében a klasszikus fasiszta államra emlékeztet, annak egy újraélesztett változata. Míg a Szovjetunió jellegzetessége az internacionalizmus volt, addig a putyini Ororszországé a nacionalizmus, melynek integráns része a vallás, az ortodox egyház kiemelt hatalma és az etnikai magasrendűség propagálása" - fogalmazott. Persze hozzátette azt is: "Putyint természetesen nem lehet Hitlerhez hasonlítani".

A nemzetközi konfliktusok közben pedig szerinte a nyugatiak nem fordítanak kellő figyelmet az orosz helyzetre. "Európa az euróválsággal van elfoglalva, amelynek már politikai konfliktusok is a következményei, Amerikát pedig a republikánusok és a demokraták közötti egyre ádázabb harc bénítja. A Nyugatot eluralta egy általános visszavonulási magatartás, az, hogy távol kell tartania magát mindenféle katonai beavatkozástól, általában a hadviseléstől" - mondta.

Ami Európát illeti: "az euró életben van, és élni is fog. De ennek méregdrága a politikai ára" Soros szerint. Azok a szabályok, ugyanis amelyek mentén megmentették és irányítják az eurót, politikai konfliktusok mélyüléséhez, politikai válsághoz vezetnek.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Mindenhol ugyanazok az arcok keverik a kártyákat.