2013. november 26., kedd

A buddhista vallás filozófiájának cáfolata

A buddhista vallás {ami majdnem hogy teljesen olyan mint a modern kor emberének életfelfogása} szentírásai legfőképp észérvekre és logikára épülnek, és kilenc fő elvet foglalnak magukban. Srí Caitanya Maháprabhu megcáfolta a buddhisták minden érvét, így aztán nem tudták megvetni vallásuk alapjait.

Srímad Bhaktivinoda Thákura elmondja, hogy a buddhista vallás szerint a filozófia megértésének két módja van. Az egyiket hináyánának, a másikat pedig maháyánának nevezik. A buddhizmust a következő kilenc elv vezérli: (1) A teremtés örökkévaló, ezért nincs szükség arra, hogy elfogadjunk egy teremtőt. (2) A kozmikus megnyilvánulás valótlan. (3) Az igazság az „én vagyok”. (4) A születés és a halál ismétlődik. (5) Az Úr Buddha az igazság megértésének egyetlen forrása. (6) A nirvána, a megsemmisülés elve a végső cél. (7) Buddha filozófiája az egyetlen filozófiai út. (8) A Védákat földi halandók alkották. (9) Tanácsos jámbor tetteket végezni, kegyesnek lenni másokkal, stb.

Észérvekkel senki sem juthat el az Abszolút Igazságig. Lehet, hogy valaki jól ért a logikához, de akadhat más, aki még nála is ügyesebb az érvelés művészetében. A logika annyi szócsavarást igényel, hogy az ember az észérvek útját járva sohasem juthat el valódi végkövetkeztetésig az Abszolút Igazságot illetően. A védikus elvek követői megértik ezt. Most azonban láthatjuk, hogy Srí Caitanya Maháprabhu érvekkel győzte le a buddhista filozófiát. Az ISKCON prédikátorai minden bizonnyal számtalan olyan emberrel fognak találkozni, akik az intellektuális vitatkozás hívei. Legtöbbjük nem hisz a Védák tekintélyében, az intellektuális elmélkedést és a logikát azonban elfogadja. A Krisna-tudat prédikátorainak éppen ezért fel kell készülniük arra, hogy logikai vitákban győzzenek le másokat, éppen úgy, ahogy Srí Caitanya Maháprabhu tette. Ez a vers egyértelműen kijelenti: tarkei khas¨ila prabhu. Az Úr Srí Caitanya Maháprabhu olyan erős érvekkel állt elő, hogy a buddhisták nem tudtak szembeszállni Vele és szilárd alapra helyezni vallásukat.

Első elvük az, hogy a teremtés öröktől fogva létezik. Ha azonban ez így lenne, nem létezhetne a megsemmisülés elmélete. A buddhisták azon az állásponton vannak, hogy a megsemmisülés vagy pusztulás a legfelsőbb igazság. Ha a teremtés örökké létezik, akkor nem lehet szó pusztulásról vagy megsemmisülésről. Ennek az érvnek nincs sok alapja, hiszen a mindennapos tapasztalat során azt látjuk, hogy az anyagi dolgoknak kezdete, közepe és vége van. A buddhista filozófia végső célja a test megszüntetése. Ezt a célt csak azért tűzhetik ki, mert a testnek van kezdete. A kozmikus megnyilvánulás egésze szintén egy hatalmas test, de ha elfogadjuk azt a tényt, hogy örökké létezni fog, akkor nem beszélhetünk megsemmisülésről. Ezért az a törekvés, hogy mindent megsemmisítsenek, s így elérjék a semmit, teljes képtelenség. A mindennapok során szerzett tapasztalatunk alapján el kell fogadnunk, hogy a teremtésnek van egy kezdete, és ha elismerjük, hogy van kezdet, akkor el kell fogadnunk, hogy létezik egy teremtő. Ennek a teremtőnek mindent átható testtel kell rendelkeznie, ahogy a Bhagavad-gítá (13.14) is rámutat:

„Kezei és lábai, szemei, fejei és arcai mindenhová elérnek, s fülei mindenhol jelen vannak. Áthatva mindent, így létezik a Felsőlélek.”

Elengedhetetlen feltétel, hogy a Legfelsőbb Személy mindenhol jelen legyen. Az Ő teste létezett a teremtés előtt is, másképp nem lehetne a teremtő. Ha a Legfelsőbb Személy egy teremtett lény, akkor nem beszélhetünk teremtőről. Mindebből az következik, hogy a kozmikus megnyilvánulás kétségtelenül egy bizonyos időpontban jött létre, a teremtő pedig már a teremtés előtt létezett, ezért nem teremtett lény. A teremtő a Parabrahman, a Legfelsőbb Szellem. Az anyag nem csupán alá van rendelve a léleknek, hanem teremtésének alapja is a lélek. 

Amikor a lélek egy anyaméhbe kerül, a test az anya által biztosított anyagi elemekből jön létre. Az anyagi világban minden teremtés útján keletkezik, ennélfogva kell lennie egy teremtőnek, aki nem más, mint a Legfelsőbb Szellem, aki különbözik az anyagtól. A Bhagavad-gítá megerősíti, hogy az anyagi energia alacsonyabb rendű, s hogy a lelki energia az élőlény. Mind az alsóbb-, mind a felsőbbrendű energia egy legfelsőbb személy energiája.

A buddhisták azzal érvelnek, hogy a világ nem valóságos. Ennek azonban semmi alapja. A világ átmeneti ugyan, de nem valótlan. Amíg testtel rendelkezünk, tapasztalnunk kell e test örömeit és fájdalmait, annak ellenére, hogy nem a testünk vagyunk. Lehet, hogy nem vesszük túlságosan komolyan ezeket az örömöket és fájdalmakat, ám ezek akkor is valóságosak. Nem mondhatjuk, hogy valótlanok. Ha a testi fájdalmak és örömök nem lennének valóságosak, a teremtés is valótlan lenne, ezért aztán senkit sem érdekelne túlságosan. Ebből az következik, hogy az anyagi teremtés nem valótlan vagy képzeletbeli, csupán csak átmeneti.

A buddhisták azt vallják, hogy az „én vagyok” elve a végső igazság, ám ez kizárja az „én” és a „te” egyéni létezését. Ha nincs „én” és „te”, azaz ha nincs egyéni lét, akkor nem létezhet vita sem. A buddhista filozófia a vitatkozásra épül, de ha az ember csak az „én vagyok”-ra hagyatkozik, akkor nem lehet vita. Kell lennie egy „te”-nek, egy másik személynek is. Feltétlenül ott kell lennie a kettősség filozófiájának — az egyéni lélek és a Felsőlélek létezésének. A Bhagavad-gítá második fejezetében (2.12) az Úr a következőképpen erősíti ezt meg:

„Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.”

A múltban különböző testekben léteztünk, s jelen testünk pusztulása után egy újabb testben folytatjuk létünket. Alapvető természetét tekintve a lélek örök, és vagy ebben, vagy egy másik testben létezik. Még jelenlegi életünkben is tapasztalhatjuk, hogy egyszer egy gyermek testében éltünk, aztán egy fiatalember testében léteztünk tovább, aztán egy felnőtt férfiében, majd egy öreg testben. A test pusztulását követően egy újabb testet kapunk. A buddhista vallás szintén elfogadja a lélekvándorlás filozófiáját, de hívei nem adnak megfelelő magyarázatot az újjászületésre. Nyolcmillió-négyszázezer életforma van, s bármelyikben újjászülethetünk. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy emberi testet kapunk.

A buddhisták ötödik elve szerint az Úr Buddha a tudásszerzés egyetlen forrása. Ezt azonban nem fogadhatjuk el, mert az Úr Buddha elutasította a Védák tudományának elveit. Az embernek feltétlenül el kell fogadnia a hiteles tudás elvét, mert pusztán intellektuális elmélkedéssel nem juthat el az Abszolút Igazsághoz. Ha mindenki hiteles tekintély, illetve mindenki saját intelligenciáját tekinti a döntő tényezőnek — ahogy az manapság divatos —, akkor a szentírásokat számtalan különböző módon fogják értelmezni, és mindenki a saját filozófiájáról fogja állítani, hogy a legfelsőbb rendű. Napjainkban ez rendkívül nagy gondot okoz. Mindenki úgy értelmezi a szentírást, ahogy akarja, és mindenki saját maga határozza meg hitelének alapjait. Yata mata tata patha. Mindenki a saját elméletét igyekszik másokkal elfogadtatni mint végső igazságot. A buddhisták azt az elméletet találták ki, hogy a megsemmisülés, azaz a nirvána a végső cél. A megsemmisülés a testre vonatkozik, míg a lélek egyik testből a másikba vándorol. Ha ez nem így lenne, hogyan jöhetett volna létre ilyen sokféle test? Ha igaz, hogy újra megszületünk, akkor a következő test szintén valóság. Amint egy anyagi testbe kerülünk, el kell fogadnunk azt a tényt, hogy ez a test el fog pusztulni, nekünk pedig egy másik testbe kell költöznünk. Ha minden anyagi test arra van ítélve, hogy megsemmisüljön, akkor ha azt szeretnénk, hogy újabb születésünk valóságos legyen, egy nem anyagi, azaz lelki testre kell szert tennünk. A Bhagavad-gítában(4.9) az Úr Krisna elmagyarázza, hogyan kaphatunk lelki testet:
janma karma ca me divyam eva° yo vetti tattvata¤

tyaktvá deha° punar janma naiti mám eti so 'rjuna
„Óh, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.”

Ez a tökéletesség legfelsőbb szintje — úgy hagyni el anyagi testünket, hogy nem kerülünk egy újabba, hanem hazatérünk, vissza Istenhez. A tökéletesség nem azt jelenti, hogy a létezés ürességgé vagy semmivé válik. A létezés folytatódik, de ha ténylegesen meg akarjuk semmisíteni az anyagi testet, akkor lelki testre kell szert tennünk; másképp a lélek számára nem létezne örökkévalóság.

Nem fogadhatjuk el azt az elméletet, hogy a buddhista filozófia az egyetlen út, hiszen számtalan fogyatékossággal találkozunk benne. A tökéletes filozófiában nincsenek hiányosságok — ez a vedánta filozófia. Ebben a filozófiában senki sem képes rámutatni egyetlen hibára sem, ezért levonhatjuk azt a következtetést, hogy a vedánta az igazság megértésének legmagasabb szintű filozófiai útja. A buddhista vallás szerint a Védákat közönséges emberek állították össze. Ha ez így lenne, a Védák nem lennének hitelesek. A védikus irodalomból megtudhatjuk, hogy röviddel a teremtés után az Úr Brahmá szert tett a Védákban rejlő tudásra. A Védákat nem Brahmá teremtette, noha ő az első lény az univerzumban. Ha nem Brahmá teremtette a Védákat, de mindenki elfogadja hogy ő az első teremtett élőlény, akkor honnan kapta a védikus tudást? Nyilvánvaló, hogy a Védák nem egy közönséges földi halandótól származnak, aki az anyagi világban született. 

A Srimad-Bhágavatam kijelenti: tene brahma hridá ya ádi-kavaye, a teremtés után a Legfelsőbb Személy Brahmá szívébe juttatta a védikus tudást. A teremtés kezdetén Brahmán kívül nem létezett senki, mégsem ő írta a Védákat. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a Védákat nem teremtett lény alkotta. A Védák tudománya az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől származik, aki ezt az anyagi világot teremtette. Ezt Sankarácárya is elismeri, annak ellenére, hogy nem vaisnava.

A buddhista hit szerint a buddhisták egyik tulajdonsága a kegy. A kegy azonban viszonylagos dolog. Ahhoz lehetünk kegyesek, aki az alárendeltünk, vagy aki nálunk jobban szenved. Ha azonban olyasvalakivel találkozunk, aki nálunk magasabb rendű, őt nem részesíthetjük a kegyünkben. Ellenkezőleg: ő részesít bennünket a kegyében. Az tehát, hogy valakihez könyörületesek és kegyesek vagyunk, relatív tett; nem az Abszolút Igazság. Ezenkívül azt is tudnunk kell, mi az igazi kegy. Egy beteg embernek olyan ételt adni, amit nem ehet, nem kegy, inkább kegyetlenség. Ha nem tudjuk, hogy mi is igazából a kegy, akkor kellemetlen helyzetbe hozhatunk másokat. Ha igazán kegyesek akarunk lenni, akkor a Krisna-tudatot kell terjesztenünk, hogy újra életre keltsük az emberek elveszett tudatát, az élőlény eredeti tudatát. Mivel a buddhista filozófia nem ismeri el a lélek létezését, a buddhisták úgynevezett kegye nem mentes a hiányosságoktól.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ennél nagyobb orbitális ökörséget még nem olvastam.
Ha valaki konyít egy szemernyit is a buddhista tanokhoz, akkor harsányan röhög. A 9 tétel közül alig vall valamit a Buddhizmus. Jól látható, hogy valaki olvas/hall valamit és csak a felszínt látja belőle, a lényegéhez pedig nem ér fel.

Névtelen írta...

Ja, ez kb. olyan mint mikor az énektanár akarja a matek bizonyítást cáfolni. Meg se érti...

Hegedűs Ákos írta...

Esetleg ha kifejtenék az jobblenne, mert ez igy nem fogadható el

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Rettenetes nagy butaságokat írtál ebben a blogban.