A védikus világszemlélet: a teremtés

A védikus irodalom alkotja India szent iratait, amelyeket szanszkrit nyelven jegyeztek le. Ezek minden témakört felölelnek, a lelki tudástól kezdve, ami a lélekről, Istenről szól, a társadalomtudományokon és a természettudományokon át, ideértve az orvostudományt is, egészen az anyag, vagyis a fizika alapvető törvényszerűségeiig.

A védikus világkép a létező világ egészét két részre osztja: lelki és anyagi világra, amelyekben különböző bolygók találhatók. Mivel mi az anyagi világban tartózkodunk, jelenleg erről van tapasztalatunk.

E szerint a világkép szerint a lelki világ Isten örök birodalma, minden élőlény eredeti otthona. A lelki világban számtalan bolygó található, amelyek mindegyikén Kŗşņa illetve az Ő kiterjedései, a különböző Vişņu-formák vannak jelen, ők uralkodnak. Kŗşņa hívei tökéletesen harmonikus, szeretetteljes kapcsolatban szolgálják Őt.

Ennek a lelki birodalomnak az egyik szegle-tében található az a régió, amit mi anyagi világnak nevezünk. Vişņu jelen van abban a részben is, ahol majd az anyagi világ teremtése történik. Ezt a formát nevezzük Mahā-Vişņunak. A védikus írások tanúsága szerint Istennek ez a formája egy hatalmas, gigászi méretű forma. Amikor valamit nagyobbnak vagy kisebbnek tekintünk, azt saját léptékeink szempontjából tesszük. Itt olyan viszonyítás hangzik el, amely szerint Mahā-Vişņu transzcendentális testének a pórusaiból számtalan univerzum árad ki. Ezek egyikében vagyunk jelenleg. A védikus irodalom azt írja, hogy a miénk nem a legnagyobb univerzum, csupán „középkategóriás” méretű.

A lelki birodalomban az időnek az a fajta elmúlást okozó hatása, amit itt észlelünk, nem működik. Idő ott is van, de nem ilyen formában. 

A védikus teremtéselmélet és a keresztény kreacionizmus között egyéb különbségek is vannak. A védikus leírások szerint Isten a különböző – Vişņu-inkarnációknak nevezett – kiterjedésein keresztül folyamatosan és tevékenyen vesz részt a világ megteremtésében, fenntartásában és pusztításában. A keresztény felfogás szerint azonban Isten mintegy csak elindítja a teremtett világ működését (egy órásmesterhez hasonlóan, aki felhúzza az általa készített óra szerkezetét), annak további fenntartásában tevékenyen már nem vesz részt. 

A kreacionista elmélet magában foglalja az evolúciós elképzelést, úgy, hogy azokra a finomabb szintű elvekre vagy megnyilvánulásokra, amelyek nem tekinthetők konkrét fizikai megnyilvánulásoknak, az anyag fejlődésének, evolúciójának termékeiként tekint. A védikus leírásban azonban azt látjuk, hogy a finomabb szintű elvek a konkrét anyagi formákkal és testekkel egyszerre, egy időben jönnek létre.
Az evolúció mint gondolat megjelenik a védikus hagyományban is, de csak lelki evolúció értelemben. Az örök lélek a reinkarnáció folyamata során egyik testből a másikba vándorol. Ezt a vándorlást nevezzük a lélek evolúciójának. Ez a folyamat pozitív esetben az alacsonyabb létformáktól a magasabb létformák felé halad. A purāņák konkrétan meghatározzák, hogy 8 millió 400 ezer faj, életforma létezik az univerzumon belül. Ezek közül nyolcmillió az állati és növényi létforma, melyeknek további alkategóriái vannak, a maradék négyszázezer fajt pedig az emberi és az annál magasabb rendű élőlények alkotják: félistenek, megvilágosodott személyiségek, akik az univerzum magasabb régióiban lakoznak.

Amint a teremtés folyamata elkezdődik, az idő működésbe lép. Különböző idősíkok léteznek: Mahā-Vişņu ki- és belégzése alkotja az univerzumok teremtésének és elpusztításának, megnyilvánulásának és meg nem nyilvánulttá válásának az időtartamait. Ami Mahā-Vişņunak csak egy ki- és belégzés, az az univerzum élőlényei számára hosszú idő.

Tehát Mahā-Vişņu pórusaiból áradnak ki az univerzumok. Amikor ez megtörténik, Ő maga is kiterjed, és megjelenik az univerzumokon belül is. Itt kezdődik a teremtés szűkebben értelmezett folyamata. A teremtés hasonlatos a gépekhez: egy gép összerakásához alkatrészekre van szükség. Az alkatrészeket elő kell állítani, ezután jön a szerelési munka. Mindazokat az összetevőket, amelyek a világ létrejöttéhez szükségesek, szintén Vişņu teremti meg. Valójában minden, ami körülöttünk van és a világot alkotja, Isten része, Isten energiája.

Ekkor jelenik meg az a személyiség, akit a védikus hagyományban a másodlagos teremtőnek nevezünk. Brahmā deva, vagyis félisten, tehát nem abba a kategóriába tartozik, mint Kŗşņa vagy Vişņu, aki a Legfelsőbb Isten. Brahmā egy lélek, egy teremtett élőlény, akit Isten hatalommal ruház fel a teremtés feladatainak ellátása érdekében.

Brahmā fejlett intelligenciával és nagy hatalommal rendelkezik. Meditációja által, tehát gondolatai segítségével hoz létre különböző élő formákat és olyan elveket, amelyek az univerzum működésében fontos szerepet játszanak. Brahmā mentális fiai – azok az élőlények, akiket Brahmā a meditációja által közvetlenül megteremt – hozzák aztán létre több generáció alatt az alacsonyabb rendű élő fajok, az állatok és a növények egyedeit. Ám Brahmā ezen felül megteremti, pontosabban előhívja még a zenei hangokat, a különböző emberi tulajdonságokat, a társadalmi rendeket, a különböző kötelességeket, törvényeket is. Brahmā végrehajt egy tervet, amit Vişņu az elméjében megjelenít. A teremtés első fázisában tehát Brahmā meditál. E meditáció során kapja meg Kŗşņától az intelligenciát, a képességet arra, hogy a teremtés további feladatait végrehajtsa.

Vişņu a forrása az univerzumoknak, s az univerzumon belüli teremtés folyamatának elindítója és fenntartója is Ő, és ezzel egyidejűleg kiterjed minden egyes atomba is – jelen van az atomokban, az atomok közötti térben, mindenhol. Azért fontos ez a mozzanat, mert ha Isten az elindítója a teremtés folyamatának, de egy ponton magára hagyja a dolgokat, akkor azok a dolgok látszólag önmaguktól történnek. A védikus leírás szerint ezzel szemben semmi nem történhet Isten közvetlen engedélye és felügyelete nélkül.

Vişņu ebben a formájában, amelyet szanszkritul Paramātmānak – magyarul Felsőléleknek – nevezünk, minden élőlény szívében is jelen van. A Bha-gavad-gītāban azt olvashatjuk, hogy a Felsőlélek irányítja az élőlények gondolatait, Tőle jön az emlékezet, a felejtés és a tudás. A tudományban nagyon sokszor szerepet játszik egy olyan tényező, amit inspirációnak nevezünk. Ha egy tudós sokat gondolkodik egy bizonyos probléma megoldásán, sok esetben valamiféle „isteni szikra” hatására születik a megoldás. Így fedezhető fel közvetlenül Vişņu jelenléte és szerepe.

A makrokozmosz után most nézzük meg a mikrokozmoszt, az egyéni élőlényt. A védikus irodalom pontos leírást közöl az élőlények felépítéséről. Testünk durvafizikai elemekből áll, amelyek sejteket, szerveket, szervrendszereket alkotnak. A védikus irodalom szerint a fizikai test létezésének és működésének célja az érzékszervek szolgálata, az érzékszervek célja pedig a kommunikáció a külvilággal. Az információelmélet szerint kell egy befogadó és egy hordozóanyag (csatorna) is. Az érzékszervek a befogadás funkcióját segítik. Ezáltal a lélek kapcsolatba kerül azokkal a hordozóanyagokkal, amelyek az információt hordozzák.

Ezen túl minden élőlény rendelkezik finomfizikai testtel is. Ennek vizsgálatával nemrég kezdett el foglalkozni a tudomány, például az Egely-féle vitalitásmérő kapcsán. A finomfizikai testet aurának, asztráltestnek is nevezik. A védikus irodalom leírja ennek a finom energiamezőnek a működését és a tulajdonságait.

Az információ, ami az érzékszerveken keresztül érkezik az élőlényhez, az elmébe jut. Az elme a központi olvasztótégely, különböző benyomások gyűjtő-helye, ahol a gondolkodás, az érzés és az akarat funkciói működnek.

A leglényegesebb alkotórész a lélek, a lélekszikra, amely egy transzcendens és örökké létező, tehát nem mulandó megnyilvánulás. A védikus írások szerint minden élőlény szívében van egy lélek. Minden élőlénynek ugyanolyan joga van az élethez, hiszen minden egyes lélek, függetlenül attól, hogy milyen testben van, azonos spirituális természettel rendelkezik.

Az emberi születés nagy jelentőségű, mert az emberi testben az élőlény elgondolkodhat azokon a kérdéseken, hogy „Ki vagyok én?”, „Honnan jöttem?”, „Hová megyek?”, „Hogyan működik a világ?”. Az emberi testben az ember elkezdhet tudakozódni a lelki kérdésekről, illetve belekezdhet spirituális önmegvalósító folyamatokba. Ezek által a hit meggyőződéssé, megtapasztalássá válik. Amikor valamit megtapasztalunk, az már valóság, nem tudományos hipotézis vagy elmélet.

Az ősi szentírásokban elmagyarázott jóga-rendszerek arra szolgálnak, hogy tudatunkat megtisztítva, felemelve képessé tegyenek bennünket a világ finomabb valóságainak észlelésére, megtapasztalására. Ezeknek a jóga-rendszereknek a segítségével megvalósíthatjuk, megtapasztalhatjuk a valódi lelki azonosságunkat.

Sokféle jóga-rendszer létezik. Azonban a védikus irodalom javaslata szerint a jelenlegi korban a mantra-meditáció, tehát Isten neveinek éneklése, az imádkozás az a folyamat, ami által a legkönnyebben érhetünk el közvetlen lelki tapasztalatokat. Ennek a mantra-meditációnak, Isten nevei éneklésének a következtében a tudat kiszabadul az anyag fogságából. Ezáltal visszatérhetünk oda, ahonnan elindultunk, a lelki világba, a lelki birodalomba, eredeti otthonunkba, melynek ez az anyagi világ elenyésző visszatükröződése csupán.

A teremtett világ korának különböző meghatározási módszerei léteznek. A keresztény kreacionisták által alkalmazott időtávok a modern tudomány szempontjából megkérdőjeleződnek, a védikus irodalom léptékeivel azonban nincs probléma, mert az egzakt módon meghatározott időtartamokról, ténylegesen több milliárd éves időtartamokról beszél.