Orbán átverés 1. A szabadságharc

Írta: Elek Attila

Egy verzió szerint a következőképpen valósul meg a háttérhatalom irányítása. Vannak a gonosz emberek, akik általában zsidók, de legalábbis kommunisták és liberálisok, és fő céljuk Magyarország elpusztítása vagy megszerzése, és mindezt akkor, ha az országot éppen Orbán Viktor irányítja. Ezen elképzelés szerint azért küzdenek Orbán ellen, mert ő leleplezi az üzelmeiket és kipenderíti őket az országból. Ellentétben a baloldali liberális magyar kormányokkal, akik önként az ország érdekei ellenére átjátszották az országot e körök kezére. Amiért aztán nyilván felmarkolták a harminc ezüstpénzt és/vagy megsimogatták a buksi fejüket. Az ő szemükben Orbán Viktor valódi szabadságharcot vív ezek ellen az elnyomók ellen, akiket az IMF és az Európai Unió (értsd: Brüsszel) képvisel és testesít meg. Orbán és Matolcsy maguk is többször beszéltek erről. Mindenki hallott ugyebár a szabadságharcról, amit nyilván valaki ellen vívni kell. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a második verzió sem sokkal hibbantabb elképzelés, mint az első. Csak a vak nem látja, hogy mindössze belső politikai céljai vannak, és egyetlen feladatot szolgál, hogy Orbán Viktor hatalmát megtartsa és továbbra is megőrizze.

Először is néhány kulcsadat. Az első, és a legfontosabb: Igen létezik elnyomói háttérhatalom, melynek célja a világ irányítása. Második legfontosabb: Ezen háttérhatalom tagjai nem felekezet és faj alapján csoportosulnak. A harmadik fontos dolog: Ez a hatalom nem Magyarország ellen irányul, hanem a világ minden népe, nemzete ellen.

Nézzünk egy konkrét példát, ami a mostani magyar kormány szabadságharcának középpontjában van, ez az államadósság. Józan paraszti ész szerint minél alacsonyabb egy ország adóssága, az annál jobb. Minél alacsonyabb az adósság az új kölcsönökre elvileg annál alacsonyabb kamatot kell fizetni és minél alacsonyabb kamatot kell fizetni az új kölcsönökre, feltételezhető, hogy az államadósság tovább csökken. 


Igen ám, DE! Mindez igaz lenne, ha így működne a világ, csakhogy nem így működik. Tudniillik ebben az esetben a legkevésbé eladósodott országok lennének a leggazdagabbak, ott lenne a legmagasabb az életszínvonal, ott fejlődne a legjobban a gazdaság. Tehát például Észak-Korea vagy Kuba, mivel nincsen adósságuk vagy nagyon kevés a legjobban irigyelt országoknak kellene, hogy legyenek. Vagy elég csak a régiónkban Bulgáriára gondolni, melynek az adóssága jelentősen alacsonyabb a miénknél, de valahogy mégsem a bolgár életszínvonalra vágynak az európai és a magyar emberek. A másik oldali példa szintén cáfolja ezt. A világ két legeladósodottabb országa az USA és Japán és érdekes módon mégis valahogy előttünk járnak sok tekintetben például az életszínvonaléban. De hogyan lehetséges mindez, ha igaz lenne a magyar kormány és Orbán Viktor véleménye az államadósságról? Mármint arról, hogy az államadósság okozza a magyar gazdaság minden problémáját. Aki képes józanul gondolkodni, az hamar beláthatja azt, hogy nem igaz ezek szerint az az okfejtés, hogy minél alacsonyabb egy ország adóssága, annál jobb helyzetben van, ergo hiába csökkenti egy ország az államadósságát nem feltétlenül fog növekedni az életszínvonal. 


Ez azért fontos, mert a politikusok viszont azzal a jelszóval csökkentik az államadósságot, hogy ez minden baj okozója, tehát, ha megszüntetjük, akkor itt minden jó lesz. Ez tehát egy hazugság! De hogy lehetséges ez? Az ok nagyon egyszerű. Soha senki nem teszi fel, se magának, se másnak a következő kérdést. Ha minden ország tartozik valakinek, a leggazdagabbak a legtöbbel, akkor ki az, akinek tartoznak, magyarul kik a hitelezők? Ez a kérdés rögtön cáfolja azt az állítást, hogy a ciprusiak, a görögök vagy akár mi például a németek pénzére pályáznánk. Ez nem lehetséges, hiszen Németország GDP arányosan ugyanannyival, ha nem többel tartozik valakiknek, mint például Magyarország. De kiknek? Az az állítás, hogy egyik ország egy másik országnak tartozik ebből az egyszerű tényből következtetve NEM IGAZ. Érdemes tehát megjegyezni, hogy egy ország sem tartozik egy mások országnak a kapitalizmusban.
 
A második kérdés, amit soha senki nem tesz fel magának vagy másnak a következő; Miként várja bármely ország vagy nemzet azt, hogy valamilyen módon csökkenjen az adóssága, amikor az összes ország minden egyes éves költségvetése deficites (veszteséges)? Magyarul, minden ország minden évben többet költ, mint amennyi bevétele van. Ebből egyenesen következik, hogy a többletköltség különbözetét újabb külső hitelből kell fedeznie. És ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy az adott országban az adott évben 3%-os vagy éppen 7%-os a költségvetési hiány (deficit). Csak Magyarországon az Orbán kormány alatt óriási sikerként éltük meg, hogy az elmúlt három évben sikerült a hiányt leszorítani évi 3%-ra. De hát ez azt jelenti, hogy minden évben a GDP 3%-nak megfelelő plusz kölcsönt kellett felvenni, ahhoz, hogy egyáltalán egyensúlyban maradjon a költségvetés. Aki ilyen körülmények között arról ábrándozik, hogy csökkenhet tartósan az államadósság, az nyilván nem normális. 


Lehet az adósságot csökkenteni több módon, és figyelem a világ elnyomói (akik kölcsön adnak) erre apellálnak. Ez pedig a privatizáció! Tehát például eladni az állami vagyonokat, amit tett a Horn és az első Orbán kormány. A második ilyen eshetőség érdekes módon éppen ennek ellenkezője, az államosítás, amikor egy kormány a saját állampolgáraitól rabol, például nálunk a magán-nyugdíjpénztárak, vagy az USA-ban mintegy 100 éve a kötelező arany beszolgáltatás. A harmadik ilyen csökkentési lehetőség az árfolyamokkal való játék. Az első kettővel az a gond, hogy szegényíti az ország és a polgárainak a vagyonát, a harmadikkal pedig az, hogy az árfolyamok változtatásának a lehetősége éppen nem a nemzetállamok kezében van, hanem a háttérhatalom irányítja azokat. 

Amikor tehát például a magyar kormány arról ábrándozik, hogy most majd alacsonyabb kamatokkal tud kölcsönt felvenni, mert a „befektetők” értékelik a munkásságát, teljesen tévúton jár, hiszen a befektetők nagy ívben leszarják ezeket az adatokat, mindig úgy alakítják a világ eseményeit, ahogy nekik jó. Ezek a „befektetők”, különböző pénzügyi cégeken – akik maguk sem tudják, kiktől kapják a megbízásokat – keresztül, mozgatják a világ pénzeszközeit. Most például könnyű pénzt szerezni, mert az elnyomók havonta negyven milliárd dollárnyi pénzt pumpálnak a világba, így mindenki kap kölcsönt, aki jelentkezik. De ugyanezek az elnyomók 2008-ban azt mondták, hogy egy fillért nem raknak a piacra, és még azok sem kaptak hitelt, akik nálunk sokkal erősebbek. A gyengéknek pedig, akik egy ilyen rövidebb pénzféket, pénzhiányos időszakot sem tudnának átvészelni, az IMF-en keresztül juttatnak vagy juttattak pénzt. És figyelem, most megdöbbentő adat következik! Az IMF mögött és azok mögött, akiktől ma veszünk fel kölcsönt, akik ma veszik meg az állampapírjainkat, ugyanazok az elnyomó körök állnak.

 Azok tehát, akik örülnek, hogy kipateroltuk az IMF-et és úgymond Magyarország megáll a saját lábán, mert a piacon vesz fel hiteleket, azoknak rossz hírem van. Ezeket a piaci hiteleket ugyanazoktól a köröktől vesszük fel, mint az IMF hitelt, a különbség csupán annyi, hogy más csatornán keresztül, de ugyanazoknak tartozunk. Az egyszeri magyar embert el lehet hülyíteni azzal, hogy de igen az IMF feltételeket szabott, míg most nem kell megfelelni semmilyen feltételnek sem. Ó, micsoda leplezetlen légvárépítés! Nem kell megfelelni semmilyen feltételnek sem? Dehogynem. Csak ezeket nem az IMF mondja, hanem úgymond a piac kényszeríti ki. Ha valamit nem úgy tesz az adott kormány, ahogy az elvárható, az euró rögtön háromszáz forint fölé drágul például. De mindezt nem egy szobában mondják meg az elnyomók Orbánnak vagy Matolcsynak, hanem egyszerűen úgy alakítják a háttérben a dolgokat, hogy a magyar kormánynak mindenképpen meg kelljen tenni az általuk várt intézkedéseket. Bankadó, válságadó? Nagyot röhögnek a világ túl végén a markukba, a végeredmény úgyis ugyanaz, a kisember fizeti meg a kormány állítólagos szabadságharcát. 

Ne felejtsük, a világ elnyomóit nem érdekli, ha egy-két bank vagy akár több száz bank tönkremegy, ha egy-két kormány megbukik, vagy egy országban jobban vagy rosszabbul élnek. Nekik egy dolog a fontos, hogy a háttérben ők maradjanak hatalmon. Jelen körülmények között tehát egy nemzet kormánya a lehető legtöbb, amit elérhet, hogy az ő országában az emberek jobban élnek, mint a szomszéd országokban. Ezt a harcot Magyarország elvesztette, hiszen rosszabbul élünk, mint szomszédjaink. A szabadságharc megvívásának ezen módja teljességgel dilettáns vezetésre utal, akik nem látják át a harcteret, még magával az ellenfél erejével sincsenek tisztában, sőt úgy gondolom, még az ellenfelet sem tudják beazonosítani. Ez a harc nem a jobb és baloldal között zajlik, ez csak egy koncként odalökött felszíni álcsata, amin a valódi elnyomók jókat röhögnek. 

Ez most rendkívül lesújtó lehet azok számára, akik mindezt nem tudták. fojtogató érzés! De mit lehet tenni, Mi a megoldás, kiáltanak fel! A megoldást kétfelé kell választani. Elsőként, oktondi ember az, aki azt hiszi, hogy belátható időn belül meg lehet dönteni a mostani pénzügyi világhatalmat. Tehát a mindenkori magyar kormányok feladat elsősorban nem a szabadságharc, hanem a mostani körülmények között a lehető legjobb életszínvonalat biztosítani a haza polgárainak. Másodsorban törekedni kell a hosszú távú megoldásra is, de az évtizedekben mérhető ciklus. Természetesen meg lehet dönteni ezt a pénzügyi világuralmat, de ahhoz nem egy ország, hanem legalább 20-30 fejlett ország összefogása kell, de még akkor is kétséges a csata kimenetele. Ilyen egyszemélyes magyar szabadságharccal az eredmény nem lehet más, mint leszakadás a régiótól.

Megjegyzések