2014. április 12., szombat

A nyugati Birodalom a végéhez közeledik?




Az elmúlt időkben párhuzamosan sok minden történt, és nem sporteseményekre gondolok, hanem olyan eseményekre, amelyek felforgathatják a világunkat, amit most ismerünk.

Bolygónkon több forró pont létezik már, amelyeknek komoly következményei lehetnek. Az egyik ilyen pont, s a legújabb is ez Kelet-Európa.

 Aztán ott van Közel-Kelet a cionista állam és az arab-világ összetűzései. Aztán Pakisztán és India nézeteltérései; kissé távolabb pedig Kína nézeteltérései gyakorlatilag minden szomszédjával. Plusz a koreai-félszigeten folyó hadgyakorlatok keltette katonai feszültség sem csillapodik.

Valójában mindezeknek a forró pontok kialakulásának az oka pénzügyi, ill. gazdasági természetű. A legtöbbje szándékosan keltett ellentétből fakad. Jelenleg a világot a Nyugat, azaz a Transzatlanti régió vezeti, annak pénzrendszerével a dollárral, egészen pontosan a Pedro-dollárral.

Most egy olyan folyamat kezdődött el, amikor ez a világ-mérleg átbillen egyik térfélről a másikra. Vagyis a Nyugat kezdi elveszíteni befolyását, a belé helyezett bizalmat, s mindezek a tényezők áthelyeződnek Oroszország és Kína ill. azok szövetségesei oldalára, ami nem kevés népességet jelent.

Sokan nem értik a világban kialakult konfliktushelyzetek okait, mert túl közelről nézik azokat és nem látják a fától az erdőt, mert a teljes kép az az, hogy a dollár haldoklik, új pénzrendszer van kialakulóban, amelynek alapja ismét az arany lenne, mint 1971 előtt.

Több gazdasági szakértő megszólalt már az ügyben és mind a világvaluta újraindításáról beszél. John Williams az egyik, aki több alaklommal elmondta, hogy az Egyesült Államok (de nem csak Ők) 2008-óta nem tudott talpra állni és azóta a dollár folyamatosan gyengül, aminek a vége az lesz, hogy az USA teljesen összeomlik.

Paul C. Roberts az Egyesült Államok volt kormányembere több szuper jó cikkében elmondja, hogy a dollár ellen olyan intézkedések történnek, amelyek elpusztíthatják a nagy nemzetet. Amit még megemlítenek, hogy Oroszország Kínával olyan kereskedelmi egyezmények születnek, amely dobja a dollárt és szimbolikusan jüanban cerélnének.

Aztán Oroszország most Iránnal is szerződik, mely szerint naponta 500 000 hordó olajat vesz, s szintén nem dollárban, hanem bartel rendszerben, azaz cserekereskedelmet folytatnának, mint régen az őseink.

S mit szól ehhez a Nyugat? Őrjöng. Mi tudjuk miért, mert megölik a dollárt. Be is rakom a linket, mert nagyon fontos: http://news.yahoo.com/russia-rejects-us-warnings-over-195737050.html;_ylt=AwrBEiGmqkVT_AsAdH3QtDMD

Szóval a Nyugat, amely hadereje és pénzrendszere szempontjából erősen az Egyesült Államokra támaszkodik, igen nagy veszélyben van, közel az összeomlása, mert ha ez bekövetkezik, s a dollár meghal, akkor a Nyugat már nem képes finanszírozni az imperialista rendszerét.

 Ezzel nyilván számol, ezért próbál még több államot bekebelezni, szövetségessé tenni, ill. gyengíteni az ellenfelét így Kínát és Oroszországot. Lásd: ukrajnai válság, csak erről szól. Jelenleg zajlik Közel-kelet átformálása, persze nem kevés problémákkal. Szíria ügye húzódik. Irán ügye függőben. Mindezek sorra összefüggenek egymással.

A folyamatot számíthatjuk a 9/11 katasztrófától, ami után jött Afganisztán, Irak, Szomália, Szudán, Líbia, Szíria és még…Irán van hátra. Közben nő a Nyugat katonai ereje Afrika szívében, melynek célja kiszorítani Kínát, így gyengíteni a kereskedelmi kapcsolatait. Nem a népirtásért vannak ott, nem békét teremtenek, hanem hadat üzenni a legnagyobbnak.

Oroszország meggyengítése cukkolása is elérkezett, korábbi tervek szerint felosztása, de miközben gyengítenék, Moszkva saját javára átalakítja pénzrendszerét és kereskedelmi kapcsolatait. Nem tudom, hogyan gondolják a dolgokat, de a Nyugat saját magának árt ezekkel a szankciókkal, amiket most Krím vezetése ellen is beindított. …és újabbakat akarnak Oroszország ellen.

A Nyugat, Washington és London azon van, hogy problémák elé állítsák Oroszországot, hogy agresszív lépésekbe kezdjen. Az első Krím bekebelezése már meg volt, de még többet akarnak látni az oroszoktól.

 A NATO/EU/Washington/London Illuminati pénzkartell orosz tankok betörését akarja elérni Kelet-Ukrajnában, ami elég nehézkesen megy, hiszen az ukrán akciócsoport nem erre tette le az esküjét.

 A NATO hazugság-propagandák záporában növeli haderejét Európában.
Több hadgyakorlat is folyik párhuzamosan. A legújabb Romániában kezdődött, de hazánk sem kivétel. Ott van Lengyelország, Litvánia, Lettország. Philip Breedlove  az Egyesült Államok Légierejének NATO főparancsnoka elmondta, hogy amerikai katonákat küldenek Kelet-Európába.



A hidegháború újabb hulláma már megkezdődött, ez nem titok. Persze a NATO tagad mert szerintük a hidegháború idején sokkal több katona volt Európában, mint most. Igen ám, de akkor egész más haditechnológia volt alkalmazásban. Teljesen más taktikai és stratégiai arculata volt az egészének, hiszen ma már olyan harci eszközök állnak rendelkezésre, amelyekhez elég a gépkezelői személyzet fenntartása.

Szóval körbezárják Oroszországot keletről a Kaukázus felől, délről a sztáni országban és most Mongóliában is a héten. Érdemes figyelni, hogy micsoda diplomáciai vita folyik Moszkva és a NATO között, hogyan szapulják egymást, korábban már nukleáris fenyegetés is történt. http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/2013/12/oroszorszag-nuklearis-csapassal.html#.U0kNxVV_vw8

Kína körbezárása Japánnal kezdődött, Dél-Korea van benne és most a Fülöp-szigetek írt alá védelmi egyezményt az Egyesült Államokkal, de ott van Kambodzsa, Malajzia, Tájföld. Kína délfelé nagyon kacsingat az energiaforrások miatt, de ugyan ezt teszi a Nyugat is.

 Kína már úgy gondolkodik, hogy az ellenség ugyanaz, mint Oroszországnak - Washington. Kína látja, hogy miféle katonai felvonulás folyik az udvarában így bizonytalan a kompromisszumok megkötésében. Legutóbb mikor Hagel amerikai védelmi miniszter ott járt kérdéseket záporoztak rá a katonai építmény miatt.

Két dolog történhet a továbbiakban, véli Paul C. Roberts: a dollár összeomlik ezzel vége a Nyugat birodalomnak, USA bedől elveszti státuszát, amivel fenyegeti a világot, vagy pedig a Nyugat háborút indít bábállamain keresztül Oroszország és Kína ellen.

Egyik súlyosabb, mint a másik, de mást nehezen képzelhető el valóban. A békés átmenetben nem hiszek, mert erre maga  a történelem cáfol rá. A patthelyzetben sem hiszek, hosszú stagnálásban, patthelyzetben sem, mert ez a rendszer nem fenntartható, sőt nem is mutat stagnálást...valamifelé tartanak a dolgok nem pedig megülnek. 

Kommentárban elmondhatja véleményét. Mit gondol Ön erről? Mivel egészíteni még ki gondolatmenetemet?

Az Egyesült Államok összeomlásáról készült egy film, amelynek trailere itt látható


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Nyugat, Washington és London azon van, hogy problémák elé állítsák Oroszországot, hogy agresszív lépésekbe kezdjen. Az első Krím bekebelezése már meg volt, de még többet akarnak látni az oroszoktól.



Krím bekebelezése? hmm Krím félsziget mindig is,az Oroszország szerves része volt,csak Hruscsov ajándékozta oda,a mesterséges államnak Ukrajnának,te gyökér Aranykor hajnalán,nem ártana egy kis történelmet tanulnod mert rád férne,te zsidó bérenc fattyú NATO-USA-csicskás seggnyalo buzi Aranykor hajnalán! lődd le magad! te áll Magyar.