2013. november 30., szombat

USA-Japán hadgyakorlatozik, miközben egyre nő a feszültség Kínával



Kína újonnan felállított provokatívnak mondható légvédelmi zónája, nem kicsit szúrja a nyugati Illuminati szemét, aki szintén provokatív lépéseket tesz bábállamai keresztül úgymint, USA, Japán, D-Korea. Mindkét oldal retorikájában egyre tüzesebb, s főleg legutóbb a kínai minisztérium kemény hangot ütött meg. 

Kína bejelentette, hogy készen áll egy elhúzódó konfrontációra Japánnal, mint elsőszámú célponttal.

Miután japán és az Egyesült Államok két napja teszteli Kína új légvédelmi zónáját az ADIZ-t, azóta Kína nem csak területét növeli, hanem retorikájában is egyre tüzesebb.

A hivatalos média közli: „Japán az elsőszámú célpont, így Kína számára sürgőssé vált, hogy kitolja légvédelmi zónáját, hogy teljesen felkészülté váljon egy potenciális konfliktusra.”

Japán politikusok mindeközben egy törvénytervezeten ügyködnek, amely azonnal visszaszorítaná a kínai ADIZ-t.

Miközben a nyugati világ jókedvűen vásárolgat, Kína üzenget, hogy „Mi készek vagyunk belebonyolódni egy hosszú konfrontációba Japánnal”. "A mi végső célunk, hogy fölébe kerekedjünk az akaraterőnek, amely arra ösztönzi Kínát, hogy stratégiai konfliktusba keveredjen.”

Így emelte Kína a hangját érdemes elolvasnihttp://m.yna.co.kr/mob2/en/contents_en.jsp?domain=3&ctype=A&site=0100000000&cid=AEN20131129003800315&mobile
Nagy mérethez katt a képre 

Most ott tart a dolog, hogy miután Kína bejelentette a múlt hét végén, hogy terjeszkedik, az Illuminati muszklija, Japán és USA hadihajóival, másnap, nagyméretű hadgyakorlatba kezdett a tengeren, Okinawa körül.
Az AnualEx 2013 háborús játékban részt vesz a USS George Washington, ahonnan folyamatosan tesztelik Kína zónáját, ami miatt már két incidensre is sor került a levegőben.

A Pentagon bejelentette, hogy az Észak-kínai tengeren végzett repülési gyakorlatokat folytatni fogják, hogy visszaszorítsák Kínát a szélesedő légvédelmi zónában. A napokban több Kína ellenes megnyilvánulás tett a Fehér Ház is, mondván a terjeszkedő magatartásuk szükségtelen és nagyon veszélyes...utalva egy emiatti katonai konfliktus lehetőségére.

Korábban írtuk:
Egyesült Államok Biztonsági Bizottsága aggódik Kína "agresszív" magatartása miatt, amely egyre fejlettebb katonai vívmányokban mutatkozik meg, főként az új Hongzha-6K agyhatótávú nukleáris bombázó szúrja a szemüket, amivel a csendes-óceáni bázisokat vehet célba, még Guam szigetet is eléri és elpusztíthatja az amerikai főállásokat.
Az Egyesült Államok egyre építi bázisait Kína körül, szövetségeseket gyűjt; a Dél-kínai-tenger hadgyakorlatok folynak, mind azt mutatja, hogy Kína elleni háborúra készülnek.
Kína növekvő haditengerészeti befolyása szerintük azt jelenti, hogy a komcsik nem akarnak békés megegyezést a kérdéses területekről....na hát ez oda vissza igaz... Elég sok minden forog kockán, hogy csak úgy megvitassák a dolgokat egy kerek asztal felett és eldöntsék ki, hová, meddig. ...neeem ez sosem volt így a történelem során, főleg nem a démonikus emberek körében.
Az Egyesült Államok egyre építi bázisait Kína körül, szövetségeseket gyűjt; a Dél-kínai-tenger hadgyakorlatok folynak, mind azt mutatja, hogy Kína elleni háborúra készülnek.
Kína növekvő haditengerészeti befolyása szerintük azt jelenti, hogy a komcsik nem akarnak békés megegyezést a kérdéses területekről....na hát ez oda vissza igaz... Elég sok minden forog kockán, hogy csak úgy megvitassák a dolgokat egy kerek asztal felett és eldöntsék ki, hová, meddig. ...neeem ez sosem volt így a történelem során, főleg nem a démonikus emberek körében.

Két amerikai B-52-es bombázó lépett be Kína új légvédelmi zónájába az Észak-kínai-tenger felett anélkül, hogy erről előzőleg tájékoztatták volna a kínai kormányt.

Kína a muszkliját mutogatva kiküldte az új repülőgép-hordozó anyahajóját a Dél-Kínai-tengerre, miután amerikai bombázók sértették Kína új légvédelmi zónáját

Tokióban a kínai nagykövet felszólította a kínai polgárokat, hogy jelentkezzenek a konzuli vészhelyzet ellátásra, ugyanis egyre nő a feszültség Japánnal.

Csak a vak nem látja, hogy éleződik a helyzet a nyugat-Csendes-óceán térségében és ez háborúhoz fog vezetni, ..sokan azt hiszik, hogy ez csak valami új puffogás, mint anno a hidegháború idején. A Démonikus Elit összeugrasztja a harcképes erőket és miután mindkettő elpusztul, vagy teljesen legyengül, gazdaságilag belerokkan a világ, akkor fellép mint az Új Világren megteremtője, aki egyesíti a világot és elhozza az ál-békét.

Kapcsolódó anyagok:

Kína, Japán és Egyesült Államok háborúra készül



Nincsenek megjegyzések: