2013. szeptember 12., csütörtök

Hová vezethet a Szíriával kötött megállapodás? Működni fog? Valóban megoldódik a válság?



Miközben a világ azt hiszi, hogy minden rendben alakul Szíriával kapcsolatban, ezekben a percekben is a katonai építmény folyamatosan növekszik a térségben. Az alábbi izraeli hír is erről számol be: újabb orosz hadihajó a Smetlivy romboló Szíria felé vette az irányt, valamint a NATO törökországi bázisokra is újabb szállítmányok és repülők érkeznek.

A katonai csapás ill. a háború szele egyáltalán nem múlt el, habár a média ezt akarja beadni. A veszély elmúlásának érzése azért szállt le közénk, mert a médiában az áll, hogy a nyugati szövetségesek bandája béke által vezérelve megszeretnének egyezni Asszaddal, hogy rendezzék a vegyi-fegyverek keltette feszültséget, és most a világ azt hiszi, hogy ez működhet és vége lesz a szíriai szörnyűségeknek. Nos ez semmiféleképpen nem lehet így. Hogy miért nem fog működni a diplomácia?....


Mert nem akarják, hogy működjön!

A nyugati Illuminatinak egy hosszú listája van arról, hogy mit hogyan kell keresztül vinni...most erre nem térek ki,  erről már évek óta írtam és írtak sokan mások is. A listában az áll, hogy le kell vágni Szíria és Irán fejét, hogy megkaparintsák a Közel-Kelet feletti irányítást, s főleg itt az energia-lelőhelyekről van szó, amikre főleg Kína tart igényt. Ez a cél és ettől nem tágítanak. Ez pedig azt jelenti, hogy az Illuminatinak az USA katonai erejét felhasználva fel kell vennie a harcot Kínával és Oroszországgal... most erre is kell készülniük.

Egyenlőre várnak, hogy Asszadéktól csatlakozzanak a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez, aztán elkezdik a vegyi-fegyverek beszállítását és megsemmisítését, ami igen csak körülményes lesz egy háborús övezetben. Ezt a folyamatot Asszadék igen sokáig eltudják húzni Moszkva közreműködésével, s ez sokaknak nem is tetszik, de mint mondtam az Illuminatinak nem célja, hogy a dolgok jól menjenek, s biztos vagyok abban, hogy szabotálni fogják a folyamat valamely pontját. Ebben a felállásban bármikor akcióba léphet egy újabb hamis zászlós vegyi támadás, amivel ismét Asszadot lehet vádolni.


A múlt héten az Illuminati úgy látta, hogy a Szíria elleni támadást nem fogják tudni elfogadtatni a kongresszussal, ezért úgy látták jónak, ha az indítványt átírják úgy, hogy abban ne csak a háborúba való menetelről legyen szó, hanem emészthetőbb módon, szerepeljen benne egy feltétel, vagyis az, hogy akkor indítják meg a csapást ha a diplomácia megbukik, de gyakorlatilag a cél nem változott, hiszen az illumináti tudja, hogy a diplomácia csak egy szemfényvesztés, egy szép csomagolás annak, amit korábban az emberek nem akartak megenni. (Erről az új indítványról majd később még fogunk hallani.)


Így aztán Kerry trükkösen bedobta az oroszoknak egy lehetőséget, amivel elkerülhetnék Szíria bombázását. Moszkva azonnal rávetette magát és megindultak a tárgyalások...most itt tartunk. Mindenki reménykedik, csend van és várnak. innen onnan jönnek a hangok, hogy nem lesz ez olyan egyszerű.


Asszadnak megüzente Kerry, hogy ez nem játék, a 30 nap, amit javasoltak, hogy végrehajtják a megállapodást túl hosszú, addig nem tudunk várni és hogyha nem teljesítik időben a fegyverek leszállítását, akkor sajnos jönnek a rakéták. Én tudom, hogy pontosan erre játszanak, ezért mondogatják ezeket ....Ez sehová sem fog vezetni, vagyis pontosabban a háborúhoz. Maradjunk résen és ne bízzunk a világ irányítóiban.


A Putyinék sírnak, hogy katonai fenyegetés nem múlt el....pedig tudhatnák, hogy csak időt nyertek maguknak, csak az időt tudják húzni. Az Illuminati ötlete volt a diplomácia medre (ezt csak azért mondom, mert sokan nem így látják), hogy egy későbbi esemény által megmutassák a világnak: látjátok Asszadban nem lehet bízni és meg kell ezért büntetni. 


Valamikor a közel jövőben lesz valami esemény, ami ismét új mederbe tereli a dolgokat. Muszáj kikezdeni Szíriával ezt meg kell érteni és azt is, hogy Irán a következő. Az Elit rendkívül türelmetlen, de sajna számolni kell az Oroszország és Kína elleni háborúra is, mert közben azt is nézik, hogy e két nagyhatalomnak mennyire fáj ez a közel-keleti felforgatás....hát nagyon. Szóval készülnek. Mindkét oldal készül az összecsapásra.




Nincsenek megjegyzések: