2013. június 24., hétfő

Ex-CIA igazgató javasolja Obamának Észak-Korea és Irán azonnali megakadályozását abban, hogy rakétatámadást intézzenek az USA ellen

James Woolsey volt CIA igazgató egy rádióbeszélgetésben a déli pólus felől jövő rakétacsapás veszélyeire hívta fel a hallgatók figyelmét, ugyanis úgy áll a dolog, hogy jelenleg a rakéta riasztó rendszerek főleg északra vannak betájolva, így É-Korea vagy Irán délről simán eljuttathat és felrobbanthat egy EMP fegyvert az USA területe fölött, amivel megbéníthatják az országot.

Obamához sok hasonló tanács érkezik folyamatosan, legutóbb egy volt védelmi miniszter William Perry és az új védelmi miniszter helyettes Ashton Carter is javasolta az É-Korea elleni megelőző csapást.

Egy biztos, hogy a báb-kormányok felett létezik egy sokkal agresszívabb csoport, egy igazi keményvonalas csapat olyan, mint a "Phantom" c. 2013-as filmben, akik nem ismernek határokat céljaik megvalósításában.

De valamilyen oknál fogva ez a csapat, nem, vagy legalábbis még nem lép színre. Vajon mi állhat ennek a hátterében? Ha annyira tudják, hogy mit, s hogyan kell tenni, akkor miért nem lépnek? Valószínű, hogy azért nem, mert némiképpen kapcsolatban vannak a néma üzemmódú csapattal és várják, hogy egyenlőre azok módszerei miként érvényesülnek?
 Valamiféle vita alakulhatott ki az előrenyomulás mikéntjét illetően, ez biztos. S hogy hová vezet ez? Azt nem tudni, de hamarosan megtudjuk.

A hamis zászlós hadművelet mint lehetőség mindig ott van tarsolyban, csak ehhez a megfelelő időpont szükséges. Én nem kételkedem abban, hogy bizony vannak személyek a világban, akik gyönyörködnének a az emberek nagy részének az elpusztításában.

Ennek egésznek a végkimenetele az emberiségtől függ, nem is annyira az Elittől,...hanem attól, hogy mi milyen lelki állapotban vagyunk, mennyi a bűn....és az viszont nagyon sok. Naponta állatok millióit mészárolják le, így nincs azon csodálkozni való, ha az anyatermészet ugyanezt teszi velünk...vagy mi egymással.  ....ez Kali-yuga, azaz a nézeteltérések korszaka....  ami majd egy nagy-nagy nézeteltérésben fog kicsúcsosodni....feltéve, ha nem javulunk meg.


Nincsenek megjegyzések: