2013. március 30., szombat

Formálódik a keleti tengely, a nyugati illuminátus csapat egyre szorultabb helyzetben érzi magát



Formálódik a keleti tengely, a nyugati illuminátus csapat egyre szorultabb helyzetben érzi magát, ugyanis számukra félő, ha nem lépnek valamit, az Új Világrendnek lőttek. A keleti szövetségesek Irán, Kína és Oroszország katonailag már egyesült; Oroszország és Kína között egyre erősödnek a kötelékek, már közös rádiójuk is van, a napokban fegyverkereskedelem is felerősödött közöttük, szóval City of London Birodalma mondhatni válságban van.

Irán mögött egyre nagyobb erő sorakozik, szóval kétszer is meggondolják, mit szeretnének a perzsákkal tenni. Egy biztos, a sátánista szekta Illuminátus halál hírnökei, nem hagyják annyiban, megtesznek mindent, hogy a BRICS szövetséget felbomlasszák ...már most háború van, a kérdés, hogy milyen hangos lesz a továbbiakban.

hír a netről: A pénzkartell tulajdonú Világbank versenytársat kaphat a közeljövőben, ha a BRICS országoknak sikerül megállapodniuk egy fejlesztési bank megalakításáról. Az országcsoport vezetői durbani csúcstalálkozójukon egyelőre csak abban egyeztek meg: hozzálátnak a hivatalos tárgyalásokhoz a bank megalapításáról.

A szerdai megbeszéléseket követően a vendéglátó dél-afrikai elnök, Jacob Zuma úgy nyilatkozott: az új fejlesztési bank a felek szerint megvalósítható projekt és hamarosan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a létrehozásáról. Ez lesz a Brazíliát, Oroszországot, Kínát és Indiát, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságot magában foglaló országcsoport első közös intézménye. A kiszivárgott értesülések szerint az alaptőkéje 50 és 100 milliárd dollár között lesz. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a banknak kizárólag piaci alapon kellene működnie és támogatást kell nyújtania a vállalkozásoknak a tagországok mindegyikében. Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy jóval hatékonyabban kellene kiaknázniuk a tagállamokban a gazdaságaikban rejlő potenciált, a kereskedelem és a befektetések, valamint az ipari és műszaki együttműködés bővítése érdekében. Putyin felhívta a figyelmet arra: míg a világ hét legfejlettebb országa csak 0,7 százalékos fejlődést tudott elérni tavaly, addig a BRICS országcsoportban a hazai össztermék (GDP) gyarapodásának üteme elérte a 4 százalékot.
Hszi Csin-pin kínai elnök is hangsúlyozta az együttműködés fontosságát. Szerinte a BRICS tagországok fejlődése kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezik. Ezen országcsoport adja a világ lakosságának 40 százalékát, a globális GDP 25 százalékát és a világkereskedelem 17 százalékát.

Nincsenek megjegyzések: